Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zalai honvédek a Donnál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 25. 18:40

Zalai honvédek a Donnál címmel megjelent Molnár Andrásnak és Szabó Péternek a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetét dokumentáló kötete a Zala megyei levéltár kiadásában.

A több mint 200 oldalas album képekben elbeszélve mutatja be a jórészt zalai alakulatokból álló hadosztály történetét az 1942. tavaszi mozgósítástól az 1943. májusi hazatérésig – mondta el Molnár András. A kötet fotótörténeti szempontból is újdonságot jelent. Míg a korábban megjelent hadtörténeti könyvekben zömében a haditudósítók képei szerepelnek, a zalai honvédek életét dokumentáló könyvben látható fotókat, pillanatfelvételeket a hadosztály tisztjei, közkatonái készítették – hangsúlyozta a levéltár igazgatója.

Minden fotó emberi történeteket mesél el, hitelesen, őszintén tárják fel a történéseket, mutatják be a fronton töltött napjaikat. Az „amatőr fotósoknak" még a visszavonulás idején, a kilátástalanság, a legpokolibb harcok közepette is volt lelkierejük, hogy elővegyék fényképezőgépüket – mondta Molnár András.

1595963444

Zalai honvédek a Donnál című könyv bemutatója /

Fotó: Katona Tibor (forrás: zaol.hu)

A könyv anyagának 90 százaléka magántulajdonban lévő dokumentumokra – fotókra, levelekre, naplókra, visszaemlékezésekre, katonai iratokra – épül. A katonák a hadszíntéren készített képek negatívjait már a háború alatt igyekeztek hazajuttatni. A megőrzött felvételeket a kötet szerzői a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyilvántartása, felhívások alapján kutatták fel. Több ezer fotót, jobbára a negatívval megegyező nagyságú kontaktképet gyűjtöttek össze, a foltos, sérült képeket Zóka Gyula digitális technikával restaurálta.

Molnár András kiemelte: a zalai honvédek második világháborús részvételéről kevés dokumentum maradt fenn a közgyűjteményekben, annak ellenére, hogy kiemelkedő szerepük volt a magyar hadtörténetben. A Zala megye legfontosabb katonai alakulatait – gyalogosokat, tüzéreket, szekerészeket, szállítókat – összefogó magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály 1942 nyarán elsőként ért a Donhoz. Közülük véreztek el a legtöbben, ők vívták a legsúlyosabb harcokat. Védőállásaikat utolsóként, a doni áttörést (1943. január 12.) követően, a Voronyezsből visszavonuló németeket fedezve hagyták csak el.

Egymásra vigyázva próbáltak hazatérni, amit fotók is dokumentálnak. Az egyik csoportképen például a honvéd egyenruhába öltöztetett Mike Géza munkaszolgálatos látható. A munkaszolgálatosok nagy része meghalt a visszavonuláskor, de az orvos életét a zalaegerszegi katonák megmentették. Amikor a visszavonulás során rátaláltak a civil ruhás doktorra, katonai egyenruhába öltöztették, élelmezték, a munkaszolgálatos pedig segített a sebesülteken, és hazatérése után megbecsült orvosa lett Zalaegerszegnek.