Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikert aratott a magyar gulyás és az aranygaluska

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. november 25. 19:25

Mint minden évben, idén is november közepén rendezték meg a NATO jótékonysági vásárát (NATO Wife’s Charity Bazaar) Brüsszelben, a szövetség központjában.  A magyar diplomáciai és katonai közösség szervezésében hazánk ismét jól szerepelt a rendezvényen: a magyar konyhát reprezentáló gulyás és az aranygaluska nagy sikert aratott a látogatók körében.

1595963444
A magyar szervezők, a diplomáciai és katonai közösség tagjai

A rendezvényen kiállított nemzeti standokat – a hagyományoknak megfelelően, házastársával együtt – meglátogatta Alexander Wershbow, a NATO főtitkárhelyettese, Knud Bartels vezérezredes, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, és Sir Christopher Harper légi marsall, a NATO Nemzetközi Katonai Törzs főigazgatója is. 

A magyar pulthoz érkező vendégeket dr. Sztárayné dr. Kézdy Éva, Magyarország NATO nagykövetének felesége és Domján László vezérőrnagy, katonai képviselő fogadta. A kóstoló után mindannyian elismerésüket fejezték ki az árusítóhely kitűnő kialakítása, valamint a nemzeti ételek és italok kiváló minősége miatt.

1595963444
A vendégek dicsérték a magyar nemzeti ételek és italok kiváló minőségét

A jótékonysági esemény bevételeit pályázati alapon osztják szét a jelentkezők között. A pályázatok elbírálását a vásár zárása után tartják. Az elmúlt években rendszerint volt nyertes magyar pályázó is, aminek köszönhetően sikerült speciális eszközöket, illetve orvosi műszereket szerezni a fogyatékkal élő gyermekek, illetve rehabilitációs központjuk számára. 

1595963445
Remélhetőleg idén is lesz nyertes magyar pályázat