Hejce, a közös gyász szimbóluma

A szlovák repüléstörténet legnagyobb katasztrófájának nevezett szerencsétlenség körülményeit a mai napig találgatások és feltételezések övezik, ugyanis a szlovák fegyveres erők vizsgálati anyaga szerint a katasztrófa oka egyértelműen nem bizonyítható, de a szakértők a műszaki hibát kizárták, így vélhetően a gép személyzete mulasztott. Ezen állítást a szlovák kormány 2020-ban azzal erősítette meg, hogy a vizsgálati dokumentációk titkosításának egy részét feloldották, így a hozzátartozók is közelebb kerülhettek a 2006-ban lezajlott események megértéséhez és az elfogadhatatlan elfogadásához. Az általános vélekedés szerint a gép túl korán kezdte meg a süllyedést a kassai leszálláshoz, másrészt a lezuhanáskor 3 kilométerre keletre eltért a kijelölt – Hernád folyó völgye fölött húzódó – útvonaltól és a Zempléni-hegység fölé sodródott.

A szakértői bizottság összegzése szerint „a fő ok, ami az 5605-ös számú An-24-es repülőgép katasztrófájához vezetett, valószínűleg a repülőgép legénységének hibája volt, mikor a leszállóhely megközelítése során a magasság csökkentésére nem a repülőgép fedélzetén rendelkezésre álló műszereket használta és kizárólag vizuális alapú megközelítést használt, miközben nem értékelte ki elegendően magasságát a környező terepre való tekintettel és nem tartotta be a repülőgép számára biztonságos magasságot a terep felett.” A vizsgálati jelentésben ugyanakkor azt is leszögezik, hogy az elemzés során a repülőgép technikai meghibásodása nem bizonyosodott be. Így „az objektív bizonyítékok hiánya lehetetlenné teszi a baleset okának egyértelmű megerősítését.”

Mint ismeretes, a gép fedélzetén a koszovói KFOR békefenntartó misszióból visszatérő katonák utaztak haza hathónapos külföldi kiküldetésük végeztével. A kassai repülőteret megközelítő An-24-es este hét óra negyven perckor rádiózott utoljára a szlovák légiirányítással, mielőtt örökre eltűnt a radarképről. Ma már tudjuk, hogy a repülőgép a 755 méter magas Borsó-hegynek csapódott. A roncsok mintegy 1800 négyzetméteres területen szóródtak szét. A fedélzeten tartózkodó 43 főből mindössze egy katona, Martin Farkaš élte túl a katasztrófát.

Az ütközés pillanatában a főhadnagy rövid időre eszméletét vesztette, miután magához tért, mobiltelefonján hívta feleségét. Ő értesítette a szlovák hatóságokat a tragédia bekövetkeztéről. Bár a hivatásos magyar és szlovák kutatómentők, illetve a hejcei lakosok (mintegy háromszázan) gyorsan reagáltak, a mentést nehezítette a hideg időjárás és a baleset helyszínének nehéz megközelíthetősége.

A tragédia óta minden évben, a katasztrófa évfordulóján katonai tiszteletadás mellett emlékeznek a szlovák hősi halottakról a Borsó-hegyen kialakított emlékparkban és a Hejce központjában álló emlékműnél egyaránt.