Híres életek – elhíresült halálok

Ilyen volt a magyarok esetében Attila, a hunok vezérének rejtélye,
akinek különös módon a saját nászéjszakáján eredt el az orra vére,
aminek következtében meghalt – ez egyben a hun birodalom szétesését is
jelentette.

Attila történetéhez hasonló Nagy Sándor esete, aki fiatalon, hatalmának csúcsán, rejtélyes körülmények között halt meg. Nagy Sándor időszámításunk előtt, 336-ban húszéves korában került az uralkodói székbe. Apjától vett át a hatalmat és a lehetséges trónkövetelőkkel azonnal leszámolt, de arra is vigyázott, hogy a közvetlen környezetében se legyenek ellenségei. Nagy Sándor első lépései között szerepelt az is, hogy az apja által felépített birodalom hátterét megszilárdította, ezért a görög városállamok közötti szövetséget megújította, ezzel bebiztosította a hatalmát az Égei-tenger térségében. Azokat, akik fellázadtak ellene, katonai erővel verte le. Kíméletlen volt a felkelőkkel szemben, a városaikat könyörtelenül leromboltatta és az ellenálló polgárokat rabszolga sorsba vetette. Ellenállása miatt még a híres Théba városát is földig romboltatta, de Athénnek megkegyelmezett, mert tisztában volt a város katonai jelentőségével.

Nagy Sándor, miután megerősítette a hatalmát a birodalomban, rögtön szervezni kezdte a Perzsia elleni hadjáratát. A Perzsa birodalom abban az időben a föld legnagyobb területű hatalma volt, mivel magába foglalta Egyiptomot, Szíriát, Palesztina egy részét, Anatóliát, Mezopotániát, valamint Irán területét egész az indiai határig. Alexandrosz i.e. 323. februárjában tért vissza a sikeres hadjáratából Babilonba és ismertette az udvarral új elképzeléseit. Először az Arab-félszigetet akarta újra meghódítani, majd a távolabbi terveiben a Földközi-tenger nyugati medencéjének elfoglalása szerepelt, többek között Karthágó és Róma megszállásával. A végső cél Gibraltár volt. Neki is kezdtek a hadjárat előkészítésének és ezért megtervezték az újonnan felállítandó hatalmas hajóhad létrehozását.

Ám Alexandrosz néhány héten belül hirtelen megbetegedett és viszonylag gyorsan, június 10-én – harminckét éves korában – meghalt. Halálával kapcsolatban szinte azonnal megkezdődtek a találgatások. Voltak, akik azt mondták, hogy a felesége féltékenységből mérgezte meg, más elképzelések szerint politikai érdekek voltak a hirtelen halál mögött. Tény az, hogy Nagy Sándor halálát követően a birodalom felbomlott.

Az elbeszélések szerint, mielőtt Nagy Sándor összeesett, a fájdalomtól láthatóan összegörnyedt. A kezdeti tünetek is mérgezésre utaltak. A környezetében lévők, nyugtalanságot, remegést, valamint nyakmerevedést láthattak az uralkodón, majd hirtelen éles gyomorfájdalom lépett fel nála. Az után, ahogy összeesett, ha valaki hozzáért, kegyetlenül rángatózni kezdett. Nagyon szomjas volt és lázas, egész éjszaka látomásai és hallucinációi voltak. A betegség végső stádiumában már beszélni sem tudott, de a fejét és a végtagjait sem volt képes mozgatni. A légzése egyre nehezebbé vált, kómába esett és meghalt. A hivatalos változat úgy szólt, hogy az uralkodó korai halálát a feszített, rohanó életmód és az ezzel járó túlzott alkoholfogyasztás okozta.

A magyar történelemben a mai napig téma a nagy költő és hadvezér Gróf Zrínyi Miklós halálának körülménye. Sokáig élt az emberekben az a hit, hogy mivel Zrínyi egyre kellemetlenebbé vált a Habsburg udvar számára, ezért vagy a bécsi udvar vagy Montecuccoli gyilkoltatta meg. Ezt a feltevést támasztja alá, hogy az udvar a halálhír hallatán nem tudta titkolni örömét. A történetírás viszont egyértelműen Bethlen Miklós szemtanú visszaemlékezését fogadta el, mely szerint Zrínyi Miklós 1664. november 18-án Csáktornya mellett egy vadászaton vett részt. Zrínyinek a bátorsága és merészsége lett a veszte, mert nem rettent vissza semmitől, ám egy megsebesített, felbőszült vadkan erejével egyedül ő sem bírhatott el. A földön fekvő Zrínyit hét agyardöfés érte, ami után már képtelen volt beszélni és csak kézjelekkel kommunikált a segítségére sietőkkel. A fején három sérülést okozott a vadkan agyara. A halált valószínűleg az a döfés okozhatta, amelyik a jobb füle alatt találta el Zrínyit és az agyar a torok felé hatolt be. Az agyar a nyakban lévő inakat szétszakította és a fő ütő eret is eltalálhatta, ami miatt Zrínyi gyorsan elvérzett.

Később, Kossuth Lajos 1870. március 4-én írt turini levelében még előveszi a gyilkosság elméletét, de a jelenlegi ismereteink szerint el kell fogadni a szemtanú, Bethlen Miklós fenti elbeszélését.

Tragikus, ám ma már Darwin-díjat is kiérdemelne III. Fülöp spanyol király halála. Portugália, Nápoly és Szicília uralkodója egy udvari szertartás áldozata lett. A betegen fekvő király arcát, – valószínűleg a homloküregét – egy melegítő serpenyővel akarták meggyógyítani. A főudvarmester kérte az udvarnagyot, hogy tegye arrébb a serpenyőt, az udvarnagy viszont felszólította a főkamarást, a főkamarás pedig a szolgálattevő kamaráshoz akart fordulni, de a szolgálattevő kamarás nem volt ott, ezért meg kellett várni, amíg az visszatért. Ez alatt az idő alatt a szenes serpenyő a királyt halálra égette.

A világtörténelem egyik legnagyobb személyiségének Bonaparte Napóleon halálának körülményeit is sok találgatás övezi. Mint az közismert, a waterlói csatát követően a szövetségesek a bukott császárt Szent Ilona szigetére száműzték. Napóleon 1819-ig még bizakodott abban, hogy császárként visszatérhet a kontinensre, de a szövetséges uralkodók Aix-la-Chapelle-ban hoztak egy olyan döntés, amelynek értelmében tovább szigorították a szigeten Napóleon felügyeletét. Az így kialakult helyzet Napóleonnak egyre reménytelenebb jövőt ígért és a betegsége is egyre inkább nyilvánvalóbbá vált. Felerősödött a májproblémája, rosszul aludt és rendszertelenül evett. Szervezete legyengült, az orvosok gyógyszerek tömegével tartották életben.

1820-tól már csak a leveseket és a kocsonyás húsokat volt képes elfogyasztani. 1821. május 5-én délutánra Napóleon lélegzete egyre ritkábbá vált és este hat óra után végleg távozott az élők sorából.

A halál okait illetően időről-időre eltérő vélemények láttak napvilágot és ezeket igazából a mai napig sem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A mérgezés hívei, azzal vádolták az angolokat, hogy a britek féltek Napóleon újbóli visszatérésétől és ezért ölték meg. Véleményük szerint erre utaltak azok a jelek, amelyek az álmatlanságban jelentkeztek, de a szőrtelenség is a mérgezésre utalt. A császár hajtincseinek vizsgálata azt mutatta, hogy nagy mennyiségű arzén volt a szervezetében. Az elemzők szerint ez az arzén a császár szervezetébe akár a gyógyszerekkel, akár a környezetében található papírkárpitból származhatott – amit arzén alapú festékkel színesítettek.

A mai napig a legelfogadottabb az a nézet, hogy Napóleon gyomorbetegségben és nem mérgezésben halt meg.

Napóleoni rejtélyeket tovább fokozta egyetlen fia, az úgynevezett reichstadti herceg idő előtti halála. A történelmi leírások szerint a nagyapja Ferenc császár akarta azt, hogy unokájából ne legyen egy másik Napóleon. Amikor a gyerek Bécsbe került, olyan sapkában járatta, amelyben egy nagy ólom darabot varrattak. Ez a súly mindig nyomta a fejét és feltételezhető, hogy ettől borult el a gyerek agya. A fiú tizenhat évesen Franciaország történetéből egy kukkot sem tudott és nem is sejtette ki volt az apja, Bonaparte Napóleon.

Ennek ellenére 1830-ban a bonapartisták a francia trónra akarták emelni, de a szerencsétlen ifjú levélben kérte, hogy hagyják őt békében. Huszonegy éves korában halt meg, testileg és lelkileg teljesen tönkretéve. Egyesek szerint az apjától örökölt gyomorrák vitte el, ami ilyen fiatal korban meglehetősen ritka, míg mások szerint a tüdővészben halt meg.

A világban Haynau, a magyarokat sújtó kegyetlen megtorlásaival lett híres aki, hogy a halálos ítéleteket végre tudja hajtatni, még az uralkodó császár parancsait is igyekezett kijátszani. Haynau életfilozófiájában is kíméletlen volt, mert azt állította, hogy olyan rendet tud teremteni a császárság ellen felkelő országban, amely minimum egy évszázadra meghatározza az adott ország jövőjét.

Haynau, 1853. március 14-én éjjel, Bécsben teljesen váratlanul “halt meg". Máig is tartja magát az a horrorisztikus mendemonda, miszerint Haynau nem is halt meg, csupán a tetszhalál állapotába került. Szívrohamot állapítottak meg nála, de másnap, a halálának okát vizsgáló orvosi csapat az előírások szerint kezdte meg a boncolást. A beavatkozást, mint mindig a koponya felfűrészelésével kezdték el, de amikor a koponyája felnyílt, az orvosok elborzadva látták, hogy az agyvelő még mindig lüktet. Vagyis Haynau még mindig élt. Az egyik orvos rögtön elájult. A másiknak volt annyi lélekjelenléte, hogy felkapott egy hosszú kést és beleszúrta az eleven-halott agyába, megkímélve őt a fájdalmaktól.

A világtörténelemben az évezredek során nem csak a hadvezérekkel és politikusokkal történtek furcsa halálesetek, hanem más hírességeket is elért a különös végzet. Ezek közül talán a legérdekesebb Aiszkhülosz halálesete volt. A híres, kopasz drámaíró tragédiáját az okozta, hogy egy jós azt jövendölte neki, hogy a halálát egy leomló ház fogja okozni. Õ ezért, ha tudta, kerülte a házakat, sok esetben a földeken, vagy a tengerparton a szabadban töltötte az idejét. A térségben a tenger mellett vadászó sasok úgy jutottak élelemhez, hogy a tengerparton elfogott teknősbékákat a karmaik közé ragadták, felrepültek velük a magasba, és a teknőst elengedték. A szerencsétlen teknős a sziklához vágódva széttört és ez kiváló csemegét jelentett a madaraknak. Aiszkhülész tragédiáját az élelemszerzésnek ez a formája jelentette, mert a „gyilkos" sas egy teknőbékát ejtett az öreg drámaíró, kopaszon fénylő fejére, amitől a híres tragédiaíró feje loccsant szét.

A jóslat tehát beteljesült, halálát valójában egy teknősbéka “háza" okozta.

Anakreón, a bor és a szerelem költője, az időszámításunk előtt 570-ben született. A perzsa háborúk miatt menekült Abderéba, majd később élt még Athénban is. Az akkori években divatos költőnek számító Anakreón udvari költőként szolgált, de több, a hatalmi körökbe tartozó uralkodó családdal is tartotta kapcsolatot. A halálát egy elbeszélés szerint az okozta, hogy egy szőlőmag akadt meg a torkán és attól fulladt meg.

Euripidész a drámaíró, i.e. 480. szeptember 23-án született Szalamisz szigetén. Huszonöt éves korában vett részt egy drámaírói versenyen és huszonkilenc évesen nyert először első helyezést, amit még háromszor megismételt. Életét végig pletykák és anekdoták övezték. Euripidész halála is olyan váratlan volt, mint a saját drámáiban szereplők halála. Egy kegyetlen uralkodó elől Makedóniába, annak fővárosába Pellába menekült. Itt írta utolsó, legnagyszerűbb művét, a „Bacchásnők"-et. A darab sikerének másnapján kürtszóra ébredt. Felkelt és kinyitotta az ajtót és kilépett a palota udvarára és ekkor két óriási vadászkutya ugrott neki és az írót a földhöz vágták, aki olyan súlyos koponyatörést szenvedett, hogy a sérülésébe hamarosan belehalt.