Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a szárazföldi offenzíva Gázában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. január 4. 8:19

Harminc izraeli katona sebesült meg, köztük kettő súlyosan azóta, hogy a hadsereg szombat este elindította a szárazföldi hadműveletet a Gázai övezet ellen. Az izraeli hadsereg vasárnap kiadott közleményében azt is tudatta, hogy a légierő 45 célpontra mért csapást, köztük fegyvercsempészek által kivájt alagutakra, fegyverraktárakra és aknavető ütegekre.

Az éjszakai tűzpárbajokban a Hamász palesztin iszlamista mozgalom több tucat fegyveresét ölték meg, vagy sebesítették meg – áll a kommünikében. A Hamász korábban azt állította, hogy legalább kilenc izraeli katonával végeztek a harcokban, ezt azonban az izraeli hadsereg kategorikusan cáfolta. A palesztin szervezet nem tett közzé adatokat veszteségeiről. Helyi lakosok elmondása szerint az izraeli csapatok a vasárnap hajnali órákban állásokat vettek fel a Gázai övezet északi részén, amely területet a Hamász fegyveresei gyakran használtak Izrael elleni rakétatámadásokra. Az izraeli hadsereg Béit Hanun, Béit Lahíja és Dzsabalíja körzetét tartja ellenőrzése alatt. Az izraeli rádió arról számolt be, hogy a hadsereg “nagy körültekintéssel" halad előre, miközben a Hamász fegyveresei folyamatosan támadják az izraeli katonákat. Közben a CNN amerikai hírtelevízió közölte, hogy a palesztinok folytatták az izraeli területek elleni rakétatámadásokat is.

Szombaton kezdődött

Izraeli katonák behatoltak a Gázai övezet területére – közölte szombaton az izraeli hadsereg szóvivője. A szárazföldi hadművelet megkezdődött. A bevonuló alakulatok megszállnak néhány olyan körzetet, ahonnan palesztin fegyveresek rakétákat lőnek ki izraeli területre – mondta Avi Benajahu szóvivő. A szárazföldi offenzíva a Gázai övezet elleni hadművelet második szakasza. E szakasz célja szétrombolni a Hamász “terrorista infrastruktúráját" a hadműveleti övezetben – tette hozzá. Nagyszámú katona vesz részt a hadműveletnek ebben a szakaszában, köztük gyalogosok, harckocsizók, műszaki alakulatok, tüzérek és felderítők – folytatta.
Hozzátette, hogy a légierő és a haditengerészet folyamatos támogatást nyújt a szárazföldi erőknek a Hamász által uralt területen végrehajtott műveleteikhez. Szavai szerint “sok napig fog tartani" a szárazföldi offenzíva.

Egy izraeli tévéadó heves harcokról számolt be a gázai övezeti behatolásról közölt tudósításában. A Tízes Csatorna jelentése szerint három irányban nyomulnak előre az izraeli alakulatok, északi, középső és déli szárnyra tagolódva. A begördülő tankok azonnal tüzet nyitottak a Hamász tüzérségének állásaira, a Hamász-erők aknavetők tüzével feleltek – mondták el szemtanúk nyugati tudósítóknak. A szárazföldi katonai művelet első áldozataként meghalt egy palesztin gyerek, tizenegy további személy megsérült egy izraeli harckocsiból leadott lövés következtében Gáza városában – közölték helyi orvosi források. A Hamász harcosai megöltek több izraeli katonát az övezet keleti részén – állította Mohammad Nazzal, a szervezet Damaszkuszban élő magas rangú tisztségviselője a dubaji székhelyű al-Arabíja televíziónak. Izrael nagy árat fog fizetni az övezetbe való behatolásáért – fogadkozott szombat esti nyilatkozatában a Hamász fegyveres szárnya, az Ezzedín al-Kasszám Brigádok.

A NATO csak akkor lenne hajlandó megfontolni stabilizáló erő küldését a Közel-Keletre, ha az izraeliek és a palesztinok békemegállapodást kötnének, és azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa megerősítené – jelentette ki szombaton Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár.

Az észak-atlanti szervezet holland vezetője egy amszterdami rádióállomásnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy amennyiben ilyen értelmű kérést intéznének a NATO-hoz, akkor a huszonhatok valószínűleg pozitív módon reagálnának

Tiltakozások egész Európában

Több ezres, helyenként incidensekbe torkolló tüntetéseken tiltakoztak szombaton több brit nagyvárosban a gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A legnagyobb megmozdulást Londonban szervezték; itt becslések szerint 7-10 ezren vonultak a Temze rakpartjain és a kormányzati negyed főutcáján, a Whitehallon a Trafalgar téri gyülekezőhelyre. A vonuló tömegből több százan a Whitehallról nyíló Downing Street – a miniszterelnöki rezidenciának otthont adó, vasráccsal elzárt kis utca – kapujához hajították cipőiket, felidézve annak az iraki újságírónak a tiltakozó akcióját, aki néhány hete Bagdadban George Bush amerikai elnököt próbálta eltalálni cipőivel. A Downing Street környékén tűzijáték-rakétát is kilőttek a rendőrsorfal felé, de sérülés nem történt.

A londoni demonstráción megjelent Ken Livingstone, a brit főváros korábbi baloldali polgármestere, aki mindig is keményen bírálta a palesztinokkal szembeni izraeli politikát. A kormányzó Munkáspárt balszélét képviselő Livingstone Ariel Saron egykori izraeli kormányfőt – aki hosszú ideje kórházban fekszik súlyos szélütéssel – egy ízben nyilvánosan olyan háborús bűnösnek nevezte, akinek szerinte börtönben lenne a helye.
Jelen volt a londoni tüntetésen a főszervezők között Bianca Jagger, a Rolling Stones frontemberének, Sir Mick Jaggernek az első felesége és Annie Lennox, a Eurythmics egykori énekese. Lennox a BBC-nek kijelentette: a jelenlegi izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban “egyik félnek sincs igaza", és a gázai övezetben megölt minden egyes áldozat helyébe “száz öngyilkos merénylő lép". Szombaton összesen 18 brit nagyvárosban tartottak összehangolt megmozdulásokat, köztük Portsmouthban, Manchesterben és Glasgow-ban.

A rendőrség szerint mintegy hatezer, a rendezők szerint 25 ezer tüntető vonult fel szombaton Párizsban a társadalmi szervezeteket, baloldali politikai pártokat és szakszervezeteket tömörítő Nemzeti Közösség a Palesztinok és az Izraeliek közötti Igazságos Békéért mozgalom felhívására. “Állítsátok meg az öldöklést", “Szankciókat Izrael ellen" – volt olvasható egyebek között a tüntetők transzparensein. Más francia városokban – köztük Lyonban, Marseille-ben és Toulouse-ban – is voltak hasonló tüntetések.

Tízezrek tüntettek Németország városaiban. Düsseldorfban több mint négyezren vonultak fel “békét a Közel-Keletnek" jelszóval. A frankfurti belvárosban ötezer részvevője volt egy hasonló tiltakozó akciónak. Berlin keleti felében mintegy kétezren gyűltek össze délután a Rotes Rathaus épülete előtt.
Több mint 2300 tüntető vonult fel szombaton az ausztriai Salzburg központjában a helyi muzulmán közösség szervezésében. A helyi rendőrség közlése szerint incidens nélkül zajlott le a tüntetés.