Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hódmezővásárhelyi csapatlátogatáson a bácsalmási kadétok

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Rácz Tünde |  2024. január 31. 20:08

A Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium kilencedik osztályos kadétjai vendégeskedtek az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál, január 31-én. A látogatás alkalmával megismerkedtek a hódmezővásárhelyi alakulatnál használatos lőfegyverekkel, valamint a Lynx gyalogsági harcjárművel.

A középiskola az idei tanévben csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, így a növendékek különös érdeklődéssel kérdeztek a haditechnikai eszközről, mivel a legtöbben közülük először jártak laktanyai környezetben.

A fiatalok az alakulat életét bemutató és a jó tanulmányi eredményekre ösztönző előadást követően testközelből ismerkedtek meg a dandárnál használt lőfegyverekkel és védőfelszerelésekkel, azonban az érdeklődés középpontjában természetesen a Lynx állt.

TUN_8880

„Mivel frissen csatlakozott iskola vagyunk, ezért a haditorna versenyen kívül még nem voltunk más programon, ezért is különleges számunkra, hogy eljöhettünk Hódmezővásárhelyre. A kadét programmal próbáltuk a gyerekeket az iskolánkba vonzani és motiválni őket, több pályaválasztási lehetőséget nyújtva számukra. Bízunk benne, hogy ezen élmények segítségével könnyebben megtalálják azt, amivel a jövőben foglalkozni szeretnének” – fogalmazott a nyílt napról Haszur Antal, az iskola honvédelmi alapismereteket oktató tanára.

Németh-Légrády Anna, kilencedik évfolyamos tanuló azért döntött a kadétiskola mellett, mert hat éve cserkészkedik és több hasonlóságot is felfedezett a cserkészek és a katonák között. „Először vagyunk ilyen környezetben, szerintem mindannyian sok újdonságot láttunk. A fegyverek érdekesek, de nekem igazán az alakizás a kedvencem, mivel fegyelmet és pontosságot követel” – válaszolta kérdésünkre Anna.

CímkékkadétLynx