Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 235. oldal

Cikkek
1595936432

Jogellenes volt a honvédségi eszközök átadása 2006-ban

2012. május 29. 9:53

Egyértelműen jogellenesnek minősül az a cselekmény, amelynek során a rendőrség alárendeltségében működő Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) honvédségi eszközöket kért és kapott a 2006. október 23-i események kapcsán − hangsúlyozta május 29-ei sajtótájékoztatóján Hende Csaba. A honvédelmi miniszter ezt az általa elrendelt tényfeltáró vizsgálat eredménye alapján jelentette ki.

1595936423

Emlékeznünk kell, összetartozunk!

2012. május 27. 20:17

Azoknak az embereknek a halála, akik hozzájárultak a nemzet megmaradásához, igen erős kötelékkel fűz össze bennünket. Az ár, amit megfizettek nemzetünk életéért, a legdrágább és legértékesebb, amit ember adni tud – fogalmazott Hende Csaba május 27-én, vasárnap délután Veszprémben. A honvédelmi miniszter az alsóvárosi temető első világháborús katonasírjainak felújítása, illetve a hősi parcella kialakítása alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.

1595936419

A nemzetnek kötelessége, hogy emlékezzen

2012. május 27. 15:45

„A hősök emlékünnepén közös hőseire emlékezik a magyar nemzet. Mindenkire, de elsősorban azokra, akik a huszadik században harcoltak értünk. Azokra, akik otthonaik és családjuk, lakóhelyük és hazájuk védelmében meghozták a legvégső áldozatot, amit ember meghozhat: felvették a fegyvert és harcoltak mindazért, ami fontos volt az életükben” – mondta dr. Szarka Gábor május 27-én, vasárnap Balatonfűzfőn. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke a magyar hősök emléknapja alkalmából rendezett ünnepi szentmisén és megemlékezésen vett részt a mámai templomrom mellett épült Jézus Szíve Plébániatemplomnál.

1595936417

A hősök emléke legfontosabb örökségeink egyike

2012. május 27. 14:04

Mi, magyarok összetartozunk egyebek mellett azért is, mert voltak közös hőseink, akik harcoltak és meghaltak értünk – mondta a magyar hősök emlékünnepe alkalmából rendezett koszorúzási ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter május 27-én, a budapesti Hősök terén.

1595936413

„Végakaratuk a béke volt”

2012. május 26. 21:48

„Ma ünnepelni, és emlékezni jöttünk ide. Egy olyan bajtársi közösség előtt hajtunk fejet, akik bátran, nagyon kemény munkával, sokszor magukat és életüket – mint az ember legdrágább és legféltettebb kincsét -, veszélynek kitéve önfeláldozóan szolgálták és szolgálják rendületlenül hazájukat” – jelentette ki Fodor Lajos. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára május 26-án, szombaton a Pákozdi Katonai Emlékparkban mondott beszédet, ahol katonai tiszteletadással emlékeztek meg az egykori és jelenlegi békefenntartókra.

1595936171

Afganisztánba készül az ötödik váltás

2012. május 25. 18:29

Hosszú útra indulnak most, egy olyan küldetés teljesítésére, amely a legmesszebbmenőkig szolgálja nemzeti érdekeinket – mondta Hende Csaba. A honvédelmi miniszter Kaposváron, az MH Nemzeti Támogató Elem és az MH Logisztikai Mentorcsoport 5. afganisztáni váltásának kibocsátó ünnepségén búcsúzott dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével együtt a katonáktól.

1595936168

Elesett hőseinkre emlékeztek

2012. május 25. 14:08

Nemzeti önbecsülésünk erősödéséhez, megmaradásunkhoz hosszú távon hozzátartoznak a példaképek, köztük a háborúkban elesett névtelen hősök is – hangsúlyozta dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára a hősök napja alkalmából rendezett megemlékezésen május 25-én, Budapesten.

1595936164

Hajóroncsot kutatnak a debreceni harci búvárok

2012. május 25. 9:23

Hatvan év után ismét tengeri merülést hajtanak végre a Magyar Honvédség katonai búvárai: az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének egyik büszkesége, a 45 méter mélységben fekvő Ferenc József csatacirkáló roncsának feltérképezésében, állapotának dokumentálásában vesznek részt. Miklós Bence zászlós, Molnár Zsolt törzsőrmester, Bíró Lajos őrmester és Hollós Péter szakaszvezető, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának harci búvárai május 25-én indultak az Adriára.

1595936158

„Az Év Katonája” a hivatásának él

2012. május 24. 18:50

A honvédelem napja alkalmából rendezett központi ünnepségen húszan vehették át „az Év Katonája” megtisztelő címet. Köztük volt Berecz Mihály főtörzsőrmester, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. Lövészzászlóalj katonája is.

1595936143

Reformkori tárlattal bővült a HM Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye

2012. május 23. 16:24

„Jelszavaink valának: haza és haladás” a címe annak a kiállításnak, amelyet dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitott meg május 23-án a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A tárlat Magyarország katonatörténetének 1815 és 1866 közötti időszakát mutatja be.