Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A biztonság olyan, mint a levegő”

Szöveg: Szűcs László |  2008. november 5. 20:14

Az önálló magyar katonai felderítés és hírszerzés megalakulásának kilencvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlést a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatala a Stefánia Palotában.

Kilencven esztendővel ezelőtt, 1918 novemberében alakult meg az önálló magyar katonai felderítés és hírszerzés. Az évforduló alkalmából a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal (KFH) ünnepi állománygyűlést rendezett. Mivel a jubileumi évforduló közel esik a felderítő fegyvernem csapatünnepéhez – Szent Márton napjához – a Stefánia palotában megtartott állománygyűlés e kettős ünnep jegyében zajlott.

Az ünnepségen részt vett dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Havril András vezérezredes, a HM Honvád Vezérkar főnöke, illetve Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is. Emellett meghívást kaptak a társ nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői és a KFH, illetve a jogelőd szervezetek ma már nyugállományban lévő munkatársai is.

Ünnepi beszédében Szekeres Imre elmondta: e kettős ünnepen tisztelet és megbecsülés illeti mindazokat, akik a katonai felderítésben szolgáltak és szolgálnak. A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy az önálló magyar katonai felderítés és hírszerzés megalakulásának kilencvenedik évfordulója több jeles jubileummal esik egybe. Hiszen idén 160 éves a Magyar Honvédség, kilencven esztendős a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, hetven éves a magyar légierő, illetve kétszáz esztendővel ezelőtt indult el a magyar nyelvű, katonai tisztképzés. Éppen ezért 2008-at a tradíciók évének is lehet nevezni.

– A katonai felderítés egy kiemelkedően fontos katonai professzió. Természetéből fakad, hogy kevésbé látványos, mégis vitathatatlanul egyike azoknak a fontos fegyvernemeknek – békében és fegyveres konfliktusban egyaránt – amelyek nélkül katonai tevékenység nem végezhető. Magas fokú megbízhatóságot, pontosságot és naprakészséget követel – mondta Szekeres Imre, hozzátéve: azok, akik ezen területen dolgoztak, illetve dolgoznak állítják és mondják, hogy a legnagyobb kihívás ebben az átalakuló és változó világban a megfelelő információk hiányából fakadó kiszámíthatatlanság és bizonytalanság.

– Nemrég, egy vitában azt mondtam, a biztonság az olyan mint a levegő. A amikor megvan azt nem érezzük, a hiányát viszont azonnal megérezzük. A Magyar Köztársaság kormánya, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség számára is rendkívül fontos az a tevékenység, amelyet önök végeznek. Az hivatal által készített értékelések, elemzések és tájékoztatók nagy segítséget nyújtanak a megfelelő döntések meghozatalában, a stratégia formálásában – hangsúlyozta Szekeres Imre.

A honvédelmi tárca vezetője ezt követően arról beszélt, hogy a jövőben még inkább szükség lesz a katonai felderítés és hírszerzés által szolgáltatott naprakész és pontos információkra. A Magyar Köztársaság ma sem és a jövőben sem nélkülözheti azokat a szolgálatokat, amelyeket a Katonai Felderítő Hivatal nyújt. S nem nélkülözheti a más nemzetbiztonsági szolgálatokkal való együttműködést sem. A miniszter kiemelte: meggyőződése, hogy a Magyar Köztársaság biztonságának egyik alapköve, hogy az öt nemzetbiztonsági szolgálat közötti együttműködés harmonikus. És mindegyik szolgálat a maga területén pótolhatatlan feladatot lát el.

– Ilyen alkalmakkor nemcsak célszerű, hanem egyenesen kötelező számvetést készíteni, hiszen mindannyian tudjuk: nem létezik jövő a múlt és a jelen nélkül – mondta Tóth András mérnök vezérőrnagy. A KFH főigazgató helyettese hozzátette: a felderítés nem látványos tevékenység, s a felderítők ritkán állnak a harci beszámolók középpontjában. Ennek ellenére a magyar történelem is örökített meg az utókor számára. Ezek közül a KFH számára példaértékű a Rákóczi-szabadságharc legendás hírszerzője, Koncz Márton helytállása, aki a vértanúságot is vállalta. Emlékét és nevét őrzi a honvédelmi miniszter által alapított díj, amelyet a felderítők napja alkalmából minden évben egy kiemelkedő munkát végző katona kap meg.

Tóth tábornok ezt követően röviden felelevenítette az elmúlt kilencven év történetét, majd arról beszélt, hogy mára jelentősen megváltoztak a hírszerzés külső és belső feltételei. Óriási mértékben megemelkedett a társadalmakban az információ iránti igény, de megnőtt a rendelkezésre álló információk mennyisége is. És ebben a helyzetben új értelmet, más hangsúlyt kapott a hírszerzés mestersége.

– A katonai veszélyeztetettség mellett napjainkban még inkább felerősödtek az új típusú kihívások, mint a terrorizmus, az illegális fegyverkereskedelem, vagy a korrupcióval kísért kábítószer-kereskedelem. Az erre vonatkozó információk gyűjtése elengedhetetlen annak érdekében, hogy a társ nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve, folyamatosan képesek legyünk a Magyar Köztársaság aktuális biztonsági helyzetének értékelésére, a hazánkat és szövetségeseinket fenyegető veszélyek, biztonságpolitikai kockázatok időbeni előrejelzésére, a hazai és szövetségi döntéshozói folyamatok hírszerző információkkal és elemzésekkel történő támogatására – hangsúlyozta Tóth András vezérőrnagy.

Az ünnepi állománygyűlés végén Szekeres Imre, Havril András vezérezredes, illetve Madarász Károly mérnök altábornagy, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatója elismeréseket és jutalmakat adott át. A legmagasabb elismerést, a Koncz Márton díjat idén dr. Tömösváry Zsigmond nyugállományú dandártábornok, a KFH humán igazgatója vehette át a honvédelmi minisztertől.

További képek:

 

 
 

Fotó: Szűcs László