A Honvédség magyar hangja

Ha jól ismerem a Magyar Honvédség alaki szabályzatát, az ünnepségek forgatókönyveinek leírását, akkor abban nincsen olyan poszt, hogy narrátor.

Valóban nincsen. Az utóbbi évek gyakorlata azonban az volt, hogy a
a katonai rendezvényeken, a korábban bevett szokások helyett – vagyis amikor levezető elnökök voltak – a narrátort állították a mikrofon mögé. Ami egyébként kifejezetten jó ötlet volt, hiszen a honvédség így is tudott egy kicsit közeledni a társadalom felé.

Mi is egészen pontosan a narrátor feladata egy-egy katonai rendezvényen?

Azzal kezdeném, hogy ez a szerep valahol félúton van a narrátor és a műsorközlő tiszte között. Hiszen a narrátor egyfajta alámondó szerepet tölt be, a műsorközlő viszont azzal foglalkozik, hogy a mindenkori közönség mindig tájékozott legyen az aktuális történésekről. És ez ebben a szerepben úgymond kötelező is, hiszen egy kiemelt rendezvényen a meghívott vendégeknek mindig tisztában kell lenniük azzal, hogy mi történik, mivel nem számíthatunk arra, hogy ismerik a katonai ceremóniák forgatókönyveit.

A történet kezdete 1992–1993-ra tehető, amikor a Ki Mit Tud? versenyen vers- és prózamondó kategóriában a televíziós középdöntőig jutottam. Sajnos innen már nem sikerült továbbkerülnöm a döntőbe, de akkor is életem meghatározójává vált ez a verseny. S nemcsak amiatt, mert egy fél ország láthatott itt egyenruhában, fiatal tisztként, szinte tar kopaszon. Az elődöntőben Karinthy Frigyes Minden bizonnyal című novelláját adtam elő, a középdöntőben pedig Pribojszky Mátyás Nyelvében él című munkáját. Hozzá tartozik a történethez, hogy a versenyen eszem ágában sem volt elindulni, ám az akkori alakulatom, az MH 20. Aulich Lajos Rendész-zászlóalj kultúrfelelőse ragaszkodott a részvételemhez. Én ekkor alapkiképző tiszt voltam a zászlóaljnál, vagyis milliónyi dolgom volt. Éppen ezért mondtam is neki: „nézd, rendben van, ha fel tudok készülni, ott leszek; ha viszont nem, akkor az utolsó napon beteget jelentek, és nem indulok!" Aztán végül is fel tudtam készülni és elindultam. Az életem a középdöntő után változott meg, ezt ugyanis látta a televízióban Farkas Tivadar, ma már nyugállományú vezérőrnagy, aki akkor a Bolyai főiskola parancsnoka volt. Ennek azért volt jelentősége, mert pont ekkor szűnt meg az alakulatom, és – ha jól tudom – Farkas tábornok úr kifejezett örömmel nyugtázta, hogy pályázatot adtam be a meghirdetett hallgatói századparancsnok-helyettesi beosztásra.

És a katonai főiskolára kerülés egyet jelentett azzal, hogy narrátor szerepet kellett betöltenie a különféle rendezvényeken?

Azért nem volt annyira egyenes az út, hiszen kezdetben valóban kizárólag a beosztásomnak megfelelő feladatokat láttam el. Aztán jött egy rendezvény, a BEOSZ által szervezett hagyományos katonanemzedékek találkozója, amelyen a kezdés előtt röviddel kiderült, hogy a műsorközlőjük megbetegedett. Farkas tábornok úr ekkor azt ajánlotta Holló József vezérőrnagy úrnak – aki akkor humán főcsoportfőnök volt –, hogy az ő egyik „gyermeke" ezt minden probléma nélkül meg tudná csinálni. Ezután engem is megkérdezett, hogy vállalom-e? Ha jól tudom, ez volt az a kérdés, amire csak igennel lehetett válaszolni… Szóval ez volt az első rendezvény, amelyen narrátor voltam. Ezt azóta vélhetően több, mint száz követte. Az eddigi legutolsó Bajnai Gordon miniszterelnök úr látogatása volt a Maléter Pál laktanyában. A kormányfő által összehívott vezetői értekezleten is én voltam a narrátor.

Gondolom, nem közvetlenül a Ki Mit Tud? előtt derült ki, hogy ön ennyire tisztán és szépen beszéli a magyar nyelvet, ráadásul ennyire fülbemászó hangja van. Ki volt, aki felfedezte ezt a képességét?

Egyrészt saját magam, illetve néhány korábbi tanárom, akik meglátták bennem ezt a képességemet, vagy tehetséget. Nem is tudom, minek lehetne ezt nevezni. Egyébként úgy gondolom, mindennek az az alapja, hogy szenvedélyes könyvmoly vagyok, falom a könyveket, és vallom: olvasás nélkül az ember nem tudna megszólalni. Világ életemben szerettem olvasni, már az általános iskolában, harmadikos koromban folyékonyan és éjt nappallá téve olvastam. Ennek köszönhettem, hogy később, amikor hetedikes lettem, a színjátszással is megismerkedtem. Történt ugyanis, hogy gyerekhangokat kerestek egy készülő, magnószalagra rögzített színdarab-feldolgozáshoz. Beválogattak és a felvétel elkészült. Utána, már amikor Egerbe, a katonai kollégiumba jártam, jelentkeztem az ottani színjátszó szakkörbe is. S sikerült eljutnom a katonai kollégiumok közötti kulturális seregszemlére, ahol vers-, és prózamondó kategóriában indultam, ugyanúgy, mint később a Ki Mit Tud? versenyen.

Említette, hogy az elmúlt tizenhat évben mintegy száz rendezvényen vett részt. Ha egyet ki kéne emelnie, melyik lenne az?

A rendezvények között sok olyan van, amelyik periodikusan ismétlődött, ismétlődik. Ám természetesen sok olyan is, amely egyedüli. Ilyen volt például 1999-ben a NATO csatlakozási ünnepségünk, egyrészt a Honvédelmi Minisztérium előtt, illetve Tatán, a Klapka dandárnál. De ha egyet kellene kiragadnom, akkor mégis az első, 1998-as tisztavatást választanám. Ez azért fontos dátum, mert utoljára 1948-ban hajtották végre a tisztavatást úgy, hogy narrátor is részt vett az ünnepségen. Onnantól kezdve ötven éven keresztül nem. 1998-ban Holló vezérőrnagy úr volt az, aki felvetette: a tisztavatásokon újra részt vehetne narrátor, hogy az érdeklődők és a hozzátartozók is tudják, éppen mikor, mi zajlik. Engem kértek fel erre a feladatra. Óriási megtiszteltetés volt.

Amikor idén január 16-án a Budai Várban, a Sándor Palotánál, a vezérkarifőnök-váltás alkalmából rendezett ünnepségen a sajtó számára kijelölt helyen álltam, egy újságíró kolléganőtől hallottam a következő mondatot: „ez igen, ennek a pasinak nagyon jó hangja van. Bármelyik rádióműsorba beleférne." Képzi hangját vagy természetes ez az orgánum?

A hangom éppen olyan, mint ahogy kopaszodom. Vagyis természetes és nem rajtam múlik. Többször előfordult már velem is, hogy egy rendezvény után valaki odajött hozzám és azt mondta: szép a hangom. Én ilyenkor rendszerint zavarba jövök. De mivel illik valamit válaszolni, általában azt szoktam mondani: „köszönöm szépen a dicséretet, majd átadom a szüleimnek. Hiszen az ő érdemük." De, hogy a kérdésre is válaszoljak, nem képzem a hangom semmilyen formában.

Gondolom tudja, hogy önt a katonatársai nemes egyszerűséggel úgy hívják: a Magyar Honvédség magyar hangja. Kinek köszönheti ezt a „titulust"?

Fogalmam nincsen. Bár tudom, hogy ez a becenevem, nem mondanám, hogy felhőtlenül örülök neki, hiszen megvan az a veszélye, hogy skatulyába zárja az embert. Borzasztóan remélem, hogy én nem csak ez vagyok, hanem más miatt is maradandó lesz a hivatásos katonai szolgálatom. Azt pedig sajnos nem tudom, hogy ki adta nekem a nevet, mert több olyan emberrel találkoztam már, aki állította önmagáról: ő volt a „keresztapa".

Ha éppen nem rendezvényeken tölti be a narrátor szerepét, akkor mivel foglalkozik?

A rendezvényeken mindig felkérés alapján, úgymond másodállásban veszek részt. Egyébként a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség személyügyi osztályán dolgozom, ott van egy kiemelt főtiszti beosztás, ezt töltöm be. De vezényelve vagyok a Honvédelmi Minisztérium személyügyi osztályára, ahol a honvédelmi tárca felsőszintű elismeréseivel foglalkozom. A kollégákkal együtt a mi felelősségünk a felsőszintű elismerések rendszerének működtetésében, szervezésében koordinálásban való részvétel, a vonatkozó személyügyi eljárások lefolytatása, az elismerésekhez kapcsolódó kitüntetési formák, emléktárgyak biztosítása. Az új típusú elismerések kitalálása, annak megterveztetése, annak rendszerbe való beillesztése, közbeszerzési eljárásban való részvétel.

A napokban tért vissza a minisztériumba egy missziós felkészülésről. Ezek szerint külszolgálatra készül és tizenhat év után lesznek olyan ünnepségek, ahol nem ön lesz a narrátor?

Ilyen ünnepségek természetesen eddig is voltak, hiszen az elmúlt években sem én voltam az egyetlen, akit ilyen feladatra kértek fel. Nagyszerű narrátorokat, műsorközlőket ismerek. Hadd említsem meg közülük név szerint is Kálmán Imi barátomat, aki szintén nagyon sokszor jeleskedett a tárca és a honvédség ünnepségein.

Milyen misszióra készül?

Bosznia-Hercegovinába, a szarajevói NATO parancsnokságra megyek fél évre, ahol a tanácsadói csoport személyügyi tanácsadója leszek. A tervek szerint május 20-án indulok, de ez az időpont addig még változhat.

Mi lesz a külszolgálat után? Folytatja továbbra is a narrátori szerepet, vagy átadja egy ön után következő nemzedéknek?

Erre a kérdésre egyelőre még nem tudok válaszolni, mivel minden egyes ilyen feladat külön felkérésre megy. És nem tudhatom előre, hogy a fél éves misszió után továbbra is igénybe kívánják-e venni tudásomat az elöljárók. Én nagyon örülnék annak, ha Bosznia-Hercegovinából hazatérve is folytathatnám a narrátor munkát, de az is jó lenne, ha elkezdenénk keresni az utánpótlást. Meggyőződésem, hogy ha körülnéznénk a hadseregben, csak keresni kellene és legalább tucatnyi, ha nem több olyan hölgyet és srácot találnánk, akik rendelkeznek hozzám hasonló, vagy sokkal jobb képességekkel. Egyébként éppen erről beszélgettem a közelmúltban a minisztérium Kommunikációs és Toborzó Főosztályának főosztályvezető-helyettesével, s elmondtam neki azt a véleményemet, hogy szerintem legalább három-négy ember kellene, akik adott esetben ugyancsak felkérhetők lennének egy-egy rendezvényen a narrátori feladatokra.

Mennyi ideig tart felkészülni egy ilyen rendezvényre? Gondolom, nem lehet gyakorlás, próba nélkül végrehajtani egy ilyen feladatot.

Természetesen sokat kell gyakorolnom egy-egy rendezvény előtt, már csak azért is, mert magammal szemben mindig is maximalista voltam. Azaz a legkisebb bakit sem engedhetem meg magadnak. Ez pedig csak gyakorlással érhető el. Éppen ezért, ha lehetséges, mindent el szoktam követni annak érdekében, hogy a rendezvény előtt néhány nappal már megkapjam azt a szöveget, amit majd fel kell olvasnom. Persze azért nem egy olyan rendezvény van, amelynek narrátori szövegét csak a kezdés előtt rövid idővel kapom meg. Szerencsére eddig még sikerült nagyobb baki nélkül megúsznom.

Fotó: a szerző és Dévényi Veronika