A Hososz közgyűlése
Szöveg: Zilahy Tamás | 2011. március 23. 14:36A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (Hososz) március 23-án, szerdán délelőtt tartotta éves beszámoló közgyűlését a Budapesti Honvéd Sportegyesület Dózsa György úti székházában. Az eseményen részt vett és felszólalt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Misztérium parlamenti államtitkára.
Farkas Lászlónak, a Hososz elnökének megnyitója után ügyrendi kérdésekkel folytatódott a közgyűlés, amelyen részt vett a tárca képviseletében Beiszer Tibor alezredes, a Honvéd Vezérkar képviseletében pedig dr. Eleki Zoltán alezredes. A határozatképesség megállapítása után szavaztak a küldöttek a napirendi pontokról és egyéb kérdésekről. A formalitások lezárása után az államtitkár tájékoztatta a jelenlévőket a szövetséget érintő aktuális témákról.
Az államtitkár a szövetség tevékenységét értékelve, kijelentette: „Remek ötlet volt a Hososz létrehozása 2002-ben, hiszen az azóta eltelt csaknem egy évtized alatt bebizonyosodott, hogy a szövetség tevékenysége nagyon erős kapocs a civil világ és a honvédség között. Munkájuk igen fontos nemcsak a sport szeretetére nevelésben, de a fiatalok honvédelmi nevelésében is".
Simicskó István szólt a sport jelentőségéről az egészséges életmód, az egészség megőrzése érdekében, és általában az életre nevelésben. Kiemelte a csapatsportok szerepét, fontosságát a katonák számára nélkülözhetetlen bajtársiasságban. Éppen ezért – mondta – mindent megtesznek azért, hogy a különböző pályázatok révén minél többet juttathassanak a sportra. A témához fűzve megemlítette: feltett szándékuk, hogy a Világkupa-győztes magyar ejtőernyős válogatottat a nagy földrajzi távolság ellenére is kijuttassák az idei brazíliai Katonai Világjátékokra. Mint mondta: „Ehhez keressük most a forrásokat".
Zárszóként Simicskó István abbéli reményének adott hangot, hogy a jövő évtől nagyobb előrelépés várható a társadalmi szervezetek, s ezen belül különösen a sport támogatásában. „Ami engem illet, minden tőlem telhetőt megteszek a jövőben ennek érdekében. A közgyűlés munkájához és további tevékenységükhöz sok sikert, erőt, egészséget kívánok" – zárta tájékoztatóját az államtitkár, akinek távozását követően rövid szünet után folytatódott a Hososz közgyűlése.
Fotó: a szerző felvételei