Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai hivatás egy életre szól (2.)

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. november 25. 17:10

Videóinterjút adott a Zrínyi Média munkatársainak, lapjainak, honlapjának dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az interjú első részét november 26-án, pénteken, a reggeli órákban már megtekinthetik weboldalunkon az érdeklődők. A következő részek pedig szombaton, vasárnap és hétfőn kerülnek fel a honlapra. Az interjúból most kiemeltünk, egy, a jövőre vonatkozó, a katonák számára nagyon fontos gondolatot.

„A katonai hivatás a szó szoros értelmében egy életre szól. Az állam legalapvetőbb, legfontosabb funkciója hogy biztosítsa a külső támadás elleni védelmet. Ennek is vannak politikai, diplomáciai, szövetségesi formái, de nyilvánvalóan a legfontosabb feltétel a saját fegyveres erők fenntartása és fejlesztése.

Ha egy állam ezt nem tudja biztosítani, lehet bármilyen jó az egészség-, vagy oktatáspolitikája, homokra építette a házát…

Hogy biztos alapokra
tudjuk helyezni a hon védelmének építményét, ahhoz olyan katonákra van szükségünk, akik mentesítve érezhetik magukat a súlyos napi gondoktól.

Olyan katonákra van szüksége az országnak, akik mind anyagilag, mind erkölcsileg
érzik a haza megbecsülését, kiszámítható körülmények között élhetnek.

Biztos pályaképet kell nyújtanunk számukra, hogy tudják, mi vár rájuk, ha tanulnak, teljesítenek, milyen továbblépési lehetőségük van, milyen új utak
nyílhatnak meg előttük. Legyen életpálya modellünk."

(Idézet dr. Hende Csaba honvédelmi minisztertől, abból az interjúból, amelyet a Zrínyi Média filmstúdiója, lapjainak és honlapjainak szerkesztőségei készítettek vele 2010. november 24-én.)

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária