Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Filmet forgattak a PRT-ről

Szöveg: Keviczki Gábor százados, Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2010. november 25. 17:07

Kutyákkal végrehajtott biztosító tevékenységet és éleslövészetet is láthattak a Fehérvár Médiacentrum stábjának tagjai a Vay Ádám Kiképzőbázison. A Magyar Honvédség mindennapjait bemutató tizenkét részes dokumentumfilm sorozat forgatócsoportja ezúttal Hajdúhadházon járt.

Szeptember közepén kezdődött el az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizedik váltásának felkészülése. A közel 350 katona 3 hónapig készül a féléves afganisztáni misszióra a hajdúhadházi kiképző bázison. A dandár életében különösen nagy szerep jut a misszióknak, éppen ezért a felkészülés időszaka kiemelten fontos. Így a magazinműsor által a katonák külszolgálatra való pszichikai, fizikai és szakmai felkészítésének pillanataiba tekinthetnek bele a nézők.

A Tabiné Darabos Anna őrnagy által vezetett stáb november 23-án, kedden reggel érkezett a bázisra, ahol először is a törzsmunkahelyeket – többek között a személyügyi és logisztikai tisztek mindennapi munkáját – kísérték figyelemmel. Mozgalmas jelenet alapjául szolgált a Tábor Biztosító Szolgálat bemutatása: a PRT táborba beérkező gépjármű beléptetése, az ellenőrző ponton kutya segítségével történő, átvizsgálása, a gépjárművezető átvizsgálása, valamint robbanó anyagok hatástalanítása és megsemmisítése.

A legénységi épület elhelyezési körleteinek megtekintése után a lőelőkészítő foglalkozásokat vették szemügyre a stáb tagjai. Ezeken a foglalkozásokon a katonák megismerik a lövészet során betartandó biztonsági rendszabályokat, a lőgyakorlat célját, idejét és a végrehajtás rendjét, továbbá begyakorolják a kezelésre kijelölt fegyverek szét- és összeszerelését, illetve a hibák elhárítását.

Nemcsak látványban, de hanghatásban is bővelkedett a következő helyszín. A lövészeten lőgyakorlatokat hajtottak végre a katonák egyéni és kezelésre kijelölt fegyverekkel: pisztollyal, gépkarabéllyal, géppuskával és távcsöves puskával.

Az úgynevezett 1. számú különleges lőgyakorlat lényege: tüzelés gyalogsági fegyverekkel (gépkarabély, távcsöves puska, pisztoly) anatómiai célokra állóhelyből. A lőgyakorlat célja: a békefenntartói (-teremtői) feladatra kijelölt személyek felkészítése sajátos (az ENSZ által meghatározott) tevékenységek végzése során fegyverrel megoldandó feladatok eredményes végrehajtására, lehetőleg élet kioltása nélkül; az önvédelmi fegyverrel rendelkező hivatásos állomány lőkészségének fenntartása.

A 2. számú különleges lőgyakorlat lényege: tüzelés gyalogsági fegyverekkel (gépkarabély, géppuska, távcsöves puska, pisztoly) álló, felbukkanó célokra bonyolult viszonyok között. A lőgyakorlat célja: a békefenntartói (-teremtői) feladatra kijelölt személyek felkészítése sajátos (az ENSZ által meghatározott) tevékenység végzése során fegyverrel megoldandó feladatok eredményes végrehajtására.

A forgatócsoport végül a PRT-10. felkészítésébe bevont technikai eszközöket, a BTR-80/A páncélozott szállító harcjárműveket, az MB G-270 terepjáró személygépkocsikat, illetve e járművek karbantartását és javítását tekintette meg az Ideiglenes Telephelyen.

A magazinműsor eddig elkészült részei a www.fehervarmediacentrum.hu weboldalon láthatók.

 

Fotó: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy