A NATO-főtitkár jövő nyáron Magyarországra látogat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2012. október 9. 22:19Hende Csaba honvédelmi miniszter jövő nyárra magyarországi látogatásra hívta meg Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt, aki a meghívást köszönettel elfogadta.
A magyar honvédelmi miniszter − mint azt az MTI-nek elmondta − a brüsszeli NATO-tanácskozáshoz kapcsolódóan részt vett a visegrádi négyek védelmi miniszteri találkozóján is. Ezen a soros lengyel elnökség prioritásairól esett szó, valamint meghatározták a következő fél év menetrendjét. A fő témák közül kiemelkedik az a 2016-ra megalakuló EU-harccsoport, amelyet a visegrádi négyek fognak létrehozni.
Hende Csaba emellett kétoldalú megbeszélést folytatott Corneliu Dobritoiu román nemzetvédelmi miniszterrel. Áttekintették az együttműködés kérdéseit, köztük a Tisza elnevezésű magyar−román műszaki zászlóalj tevékenységét, amely katasztrófavédelmi − elődlegesen árvízvédelmi − feladatok ellátására vethető be. Szót ejtettek arról, hogy a gazdasági helyzet a román védelmi költségvetés jelentős csökkentését tette szükségessé, amiből átfogó védelmi felülvizsgálat következik.
A NATO-országok védelmi minisztereinek tanácskozásán nemcsak az amerikai, hanem a német miniszter is jelezte az egyes tagállamok védelmi költségvetései közötti aránytalanságokat. NATO-források a megbeszélés előtt arról adtak tájékoztatást, hogy egyre nő az amerikaiak részaránya, és immár több mint háromszor annyival járulnak hozzá a közös védelemhez, mint az európaiak együttvéve. Ennek kapcsán Hende Csaba elmondta: Leon Panetta amerikai védelmi miniszter a tanácskozáson úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok nem fogja tudni sokáig egyedül viselni ezeket a terheket, mivel ott is jelentős megszorítások vannak védelmi területen.
Magyarország − mondta a honvédelmi miniszter − lehetőségeihez képest igyekszik hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez. Hangsúlyozta: bár csak három olyan NATO-tagország van, amely GDP-arányosan Magyarországnál kevesebbet költ honvédelemre, a teljesítmény tekintetében Magyarország − méretarányosan − mégis az első harmadba tartozik. Mint hozzátette, van olyan mutatószám is − mégpedig az, amely a telepíthető szárazföldi erők összlétszámához képest a ténylegesen műveletben lévők számarányára vonatkozik −, amelyben Magyarország a legelső a NATO-országok között.
A védelmi terheknek a tagállamok közötti ésszerű megosztása tekintetében Magyarország főleg a katonai egészségügyi képességeivel, illetve a rögtönzött robbanóeszközök elleni küzdelemben tud felmutatni kiemelkedő tapasztalatot és kiképzési együttműködési lehetőséget − közölte a miniszter. Megemlítette még a különleges műveleti erők terén meglévő magyar képességeket is.
A NATO-tanácskozáson Hende Csaba − mint azt elmondta − felszólalásában szorgalmazta az atlanti szövetség és az Európai Unió közötti együttműködés javítását, a párhuzamosságok elkerülését. Az ülésen egyébként jelen volt és felszólalt Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is.
Fotó: www.nato.int