Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Balesetet szenvedett egy MiG-29-es Kecskeméten – összefoglaló

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. április 17. 20:09

Csütörtök délután Kecskeméten eddig ismeretlen okokból balesetet szenvedett a Magyar Légierő egyik MiG-29-es vadászrepülőgépe. A pilóta katapultált, és könnyebb sérülésekkel megúszta a történteket. Összefoglaló.

Április 17-én csütörtökön, délután 15.52-kor a 15-ös oldalszámú, együléses MiG-29-es vadászrepülőgép egy úgyenevezett low approach manővert követően eddig ismeretlen okokból a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis mögötti erdős területre, a repülőgépek leszállását segítő fénytechnikai eszközök mellé zuhant. Ez a manőver Pető István dandártábornok, a kecskeméti alakulat parancsnoka szerint úgynevezett földetérés nélküli leszálló manőver. A parancsnok elmondta azt is: a baleset akkor történt, amikor a pilóta már visszahúzta a gép futóműveit, és emelkedni kezdett. A gép azonban hirtelen süllyedésnek indult, irányíthatatlanná vált, így a pilóta katapultált.

Pető tábornok a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a szerencsétlenül végződött manőver előtt a kecskeméti repülőtér légterében tartózkodó vadászrepülőgépek úgynevezett kettős légiharcot gyakoroltak. A baleset után a levegőben maradt gépek, három Gripen és két L-39-es Albatrosz minden probléma nélkül leszálltak a szolnoki katonai repülőtéren. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője kérdésünkre elmondta: a gép ismeretlen okokból csapódott a földbe, a baleset körülményeinek vizsgálatát a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakértői megkezdték.

A szerencsétlenül járt MiG-29-es pilótája, Peszeki Zoltán őrnagy tapasztalt pilóta, eddig több mint 1600 órát repült, ebből 240-et ezen a géptípuson. Õt az ilyenkor szokásos eljárás szerint kivizsgálásra a Hollós József Megyei Kórházba szállították, hiszen a katapultálás során fellépő rendkívüli erőhatások miatt a katapultáló személyek gerincoszlopa megsérülhet.

A baleset hírére jászsági programját megszakítva Kecskemétre sietett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki először a baleset helyszínén tájékozódott a történtekről. “A szakemberek kiemelték a roncsból a fekete dobozt, így megkezdődhetnek azok a vizsgálatok, amelyek fényt derítenek a baleset okára", mondta a miniszter a szemlét követően. “A pilóta úgynevezett átstartolási manővert hajtott végre a balesetet megelőzően. Egészen biztos vagyok benne, hogy a vizsgálat eredményes lesz, hiszen a fekete doboz sértetlenül került ki a gépből. Azt azonban egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy mennyi időt vesz igénybe a civil hatóságok által végzett vizsgálat", fogalmazott Szekeres Imre, aki ezt követően meglátogatta a kórházban a pilótát. Ide Mikita János mk.
altárbornagy, a Honvéd Vezérkar főnök helyettese és Tömböl László mk.
altábornagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság vezetője is elkísérték a
tárcavezetőt.

A baleset

A szemtanúk beszámolói szerint a földbe csapódott repülőgép kigyulladt, de a helyszínre nagy erőkkel riasztott tűzoltók a lángokat rövid idő alatt eloltották. A HavariaPress információi szerint egy, a lezuhanó gép látványától megijedt sofőr az árokba vezette nyerges vontatóját, ő könnyebb sérüléseket szenvedett.

A gép nyomai a kecskeméti repülőtér mellett vezető úton is látszanak, az úttól körülbelül 25 méterre vannak a roncsok; a repülő zuhanás közben gyakorlatilag keresztezte a 44-es főutat – jelentette délután a távirati iroda helyszínen tartózkodó tudósítója, aki körülbelül 30-40 méterre tudta megközelíteni a roncsokat.

A 44-es főút és a repülőtér közötti kerítésen nem, de a kerítésen kívül lévő bokrokon, sőt az út aszfaltján is látszanak a baleset nyomai. A repülőgép szerencsésen ért földet, hiszen amikor keresztezte a főutat, azon épp nem közlekedett egyetlen jármű sem, a közelben lévő lakóházaktól pedig mintegy 80 méterre ért földet, így azok nem voltak veszélyben.
Az MTI tudósítójának egy szemtanú azt mondta: az autójából úgy látta, hogy a gép egyik hajtóműve már a levegőben lángolt, és egy égő darab is levált belőle. A pilóta még a repülőtér felett katapultált. A gép kettétört, orrésze és a törzs egymástól mintegy 15-20 méterre fekszik. A roncs közelében található két házban lakók csak hallották, de nem látták a történteket. A főutat lezárták, a forgalmat pedig Cegléd felé terelték, amely 40-50 km-es kerülőt jelent az autósoknak.

A repülőgép

A MiG–29-es (NATO-kódja: Fulcrum) a szovjet honi légvédelem számára kifejlesztett kis hatótávolságú elfogó-vadászrepülőgép, mely korlátozottan földi célok támadására is alkalmas. A későbbi típusváltozatok már a szárazföldi célok elleni támadásra is képesek. A gép hossza 17.32 m, fesztávja 11.36 m, magassága 4.73 m.
Eddig a Magyar Honvédség három MiG-29-es vadászrepülőgépe zuhant le, a legsúlyosabb baleset 1998 nyarán történt, akkor a pilóta életét vesztette. A halálos balesetet szenvedő pilóta a kecskeméti repülőnapra készült, a vizsgálat szerint nem műszaki hiba miatt történt a baleset. 2005 májusában szintén Kecskeméten, közvetlenül a repülőtér mellett zuhant le egy MiG-29-es, akkor gyakorlórepülés közben történt a baleset, a pilóta túlélte.

Korábban a MiG-ekkel csak kisebb balesetek történtek. Például az egyik repülőgép a leszállás gyakorlása közben túl alacsonyra került és fákba ütközött. Ekkor a vezérsíkot és hajtóművet kellett cserélni.
Egy másik alkalommal egy MiG-29-es hajtóműburkolata sérült meg, amikor alacsonyan repült a Balaton felett és egy manőver miatt a vízbe ért a repülőgép alja. 1993-ban, a MiG-ekre való oroszországi átképzéskor kigyulladt egy kétszemélyes orosz MiG-29-es, amikor egy magyar pilóta orosz oktatójával gyakorolt. A honvédség 1993-ban és 1994-ben kapott 28 MiG-29-es vadászgépet az orosz államadósság fejében. Hivatalosan 1994-ben októberében állították hadrendbe ezeket a repülőgépeket. A repülési szakértők szerint a MiG-29-es a nagyon megbízható és a legjobban repülhető repülőgéptípusok közé tartozik.

A 2004-ben befejeződött hajtómű-felújítás és üzemidő-hosszabbítás után 14 MiG-29-est tartott hadrendben a légierő, a többit egyebek között alkatrésznek használják. Ezeket a repülőgépeket a már megérkezett 14 Gripen vadászrepülőgép mellett a tervek szerint 2009-ig tartják hadrendben. Magyarország azt szeretné, ha a hadrendből kivont repülőgépekért cserébe az orosz gyártó elvégezné a Magyar Honvédség helikoptereinek karbantartását és felújítását, és szó lehetne újabb orosz helikopterek vásárlásáról is.

További részletek hamarosan!

Fotók: www.baon.hu és MTI