Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brüsszelben tárgyalt a honvédelmi miniszter

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. december 12. 7:46

December 9-én, Brüsszelben, védelmi miniszteri összetételben ülésezett az Európai Unió Külügyek Tanácsa, amelyen részt vett dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere is.

A találkozón három témakörben egyeztettek a miniszterek, a partnerségek, a képességfejlesztés és az EU műveletei témákban, emellett az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) védelmi miniszteri összetételű irányító testületi ülésére is sor került.

Az EU képességfejlesztési tevékenységéről szóló munkaülésen elsősorban a képességek megosztására és csoportosítására („pooling and sharing") helyezték a hangsúlyt, emellett átfogó, katonai képességfejlesztési kérdésekre vonatkozó tanácsi következtetéseket fogadtak el, valamint döntöttek az EDA jövő évre vonatkozó költségvetéséről is.

Magyarország, mint az Európai Unió Tanácsának következő soros elnöke, szót kért az ülésen 2011. első félévére vonatkozó elképzeléseink ismertetése érdekében. Felszólalásában Hende Csaba hangsúlyozta, hogy a Lisszaboni Szerződés új távlatokat nyitott, így új együttműködési lehetőségeket kínál az Európai Unió közös biztonság-, és védelempolitikájának területén. „Támogató elnökségként" tovább fogjuk vinni a megkezdett munkát, fő célunk az európai védelmi integráció előmozdítása, a Lisszaboni Szerződés végrehajtásának elősegítése.

Hende Csaba gratulált belga kollégájának azért a nagyszerű munkáért, amit a félév során végeztek, és köszönetet mondott mindazért, amivel az elmúlt hónapok során segítették Magyarország felkészülését. A találkozón a honvédelmi miniszter elmondta: Magyarország nem hagyományos elnökségre készül a közös biztonság-, és védelempolitika területén, hanem a külügyi-, és biztonságpolitikai főképviselő (HR) Catherine Asthon kezébe adjuk az irányítást, az ő szakmai instrukciói alapján kívánunk dolgozni.

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter kétoldalú informális védelmi miniszteri megbeszélésen találkozott Norbert Darabossal, Ausztria védelmi miniszterével is. Utoljára miniszteri találkozóra 2007-ben került sor, ezért a magyar fél kiemelten kezelte a találkozót. Ezen dr. Hende Csaba tájékoztatta osztrák partnerét Magyarország EU-elnökségi terveiről, az önkéntes tartalékos haderő felállításának helyzetéről. Megerősítette, hogy Ausztria egyik legstabilabb (harmadik legfontosabb külgazdasági) partnerünk, a két ország jelentős kulturális szálakkal kötődik egymáshoz. Magyar részről több területen is lehetőséget látunk a kétoldalú együttműködésre, főként az alábbi témákban: tapasztalatcsere a tartalékos rendszer, illetve a tartalékos katonák fegyveres erőkben betöltött szerepéről; a nemzetközi szervezetekben való közös fellépés a regionális érdekek mentén; védelemgazdasági együttműködés, közös hadiipari fejlesztések.

Hende Csaba köszönetet mondott az október 4-i vörösiszap-katasztrófa elhárításában nyújtott szakértői segítségért, az Osztrák Hadsereg állományából ugyanis katasztrófa-elhárítási szakértők érkeztek Magyarországra, akik segítséget nyújtottak a károk felmérésében, ajánlásokat tettek az okozott kár felszámolásával kapcsolatban.