ENSZ kéksisakosként Grúziában

Székely György alezredes irodája a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumának ötödik emeletén, a Védelmi Tervezési Főosztályon van. A Rendszerfejlesztési és Támogató Osztály osztályvezető-helyettese 2007. december elején kezdte meg egy évig tartó külszolgálatát Grúziában, és ugyanebbe a beosztásba érkezett vissza.

„Bemelegítésként" arról beszélgetünk, hogy nem a mostani volt katonai pályafutása első missziója, hiszen jó néhány évvel ezelőtt, egészen pontosan 1996. márciusa és 1997. márciusa között már egy évet eltöltött a Sínai-félszigeten a Többnemzeti Erők és Megfigyelők (MFO) kötelékében katonai rendészként. A grúziai külszolgálat azonban teljesen más volt, hiszen az UNOMIG fegyver nélküli megfigyelő misszió, vagyis a katonák semmiféle önvédelmi fegyvert – még pisztolyt, sőt kést sem! – tarthatnak maguknál. Maximum egy bicskát tehetnek az egyenruha nadrágjának zsebébe, de azt sem önvédelmi céllal, hanem mindössze azért, ha valamit el kell vágniuk, vagy fel kell bontaniuk.

Az alezredes a grúziai külszolgálatot két ok miatt vállalta. Egyrészt azért, mert ENSZ békefenntartóként dolgozhatott – amely megtiszteltetésnek számít a katonák körében –, másrészt pedig azért, mert az angol nyelvi ismerete mellett orosz nyelvből is tolmács szinten beszél. Így jól meg tudta értetni magát a grúzokkal és abházokkal, akik többnyire ugyancsak anyanyelvi szinten beszélik az oroszt.

Székely alezredestől megtudom: Magyarország az UNOMIG alapító tagjai közé tartozik, a grúzok és abházok közötti – az 1992. augusztusában kirobbant polgárháború után aláírt – tűzszünet betartását immár több, mint 13 éve ellenőrzik – többek között – magyar katonák. Folyamatosan hét magyar katonai megfigyelő teljesít szolgálatot – éves váltásokkal – a kaukázusi országban úgy, ahogy jelenleg is.

A magyar katonák négy helyen látnak el szolgálatot a kaukázusi országban: Tbilisziben, Zugdidiben, Szuhumiban és Galiban.

A hét beosztás közül egy úgynevezett kulcsbeosztás, amelyet alezredes rendfokozatú katona tölthet be. A kulcsbeosztás kifejezés pedig szektorparancsnok-helyettesi, vagy szektorparancsnoki, vagy személyügyi főnöki, vagy pedig fő-hadműveleti tiszti beosztást takar. S ezekből Magyarország egyet mindig megkap.

Amikor 2007. decemberében Székely alezredes megérkezett Grúziába, a Gali szektor parancsnok-helyettese lett. Alig egy hónappal később pedig szektorparancsnoknak nevezték ki. Ezt a beosztást hét hónapig látta el. Amellett, hogy egy évig a magyar katonák nemzeti rangidőse is volt. Azaz ő „fogta össze" a magyarokat, intézte ügyes-bajos dolgaikat, s tartotta a kapcsolatot a Magyar Honvédség elöljáró szervezetével, vagyis az MH Műveleti Központtal.

Gali a székhelye az abház oldalon található ENSZ békefenntartók felügyelte területnek (szektornak).

A „túloldalon", vagyis a Grúz területen, pedig Zugdidiben van az ENSZ parancsnokság. A világszervezet ugyanis a grúz-abház polgárháborút lezáró, 1993. július 27-én, Szocsiban aláírt tűzszüneti megállapodás, illetve az 1994. május 14-én elfogadott moszkvai egyezmény értelmében a kijelölt tűzszüneti vonal mindkét oldalán 12-12 kilométeres sávban egy biztonsági zónát hozott létre, amelyben egyik szembenálló fél sem állomásoztathatott katonai alakulatokat. Az egyéb fegyveres alakulatok, például a belügyi csapatok, határőrök, rendőrök és vámosok maximum 600-600 fővel tartózkodhatnak a zónában. Ráadásul, a biztonsági zónán kívül, mindkét irányban van még újabb 12-12 kilométeres övezet, amelyben pedig nem lehetnek nehézfegyverek.

– Az ENSZ békefenntartóinak azt kell járőrözéssel ellenőrizniük, hogy a szembenálló felek betartják-e ezeket az előírásokat – mondja Székely alezredes, akitől megtudjuk azt is, hogy a moszkvai egyezmény értelmében a területet megfigyelő és ellenőrző-áteresztő pontokat működtettek a Független Államok Közösségének fegyveres békefenntartó katonái. Akik ugyan többségében az orosz hadsereg egyenruhásai, ám FÁK zászló alatt és békefenntartóként tevékenykedtek. Legalábbis augusztusig…

– A FÁK békefenntartói a grúz és az abház oldalon egyaránt települtek. Nekünk, mint ENSZ kéksisakosoknak az ő tevékenységüket is figyelnünk kellett. Persze az ENSZ-misszió számára fontos volt a jelenlétük, hiszen szükség esetén az ő feladatuk lett volna a világszervezet megfigyelőinek fegyveres védelme – árulja el Székely György alezredes, majd arról beszél, hogy augusztusi grúz-orosz háború után gyökeresen megváltozott a helyzet. Ugyanis az ENSZ parancsnokságoktól mintegy 300 kilométerre, Dél-Oszétiában, augusztus 7–12-e között lezajlott ötnapos háborút követően, a Független Államok Közösségének békefenntartói megkezdték a kivonulást Grúziából és az Abház területekről is. Október 10-ig minden emberüket és technikájukat visszavonták. Helyükre az Abház oldalon fokozatosan az orosz reguláris hadsereg egységei vonultak be. Várhatóan összesen 3700 orosz katona fog állomásozni a területen. A grúz oldalon pedig az Európai Unió megfigyelő missziójának (EUMM) tagjai vették át a FÁK békefenntartók bizonyos feladatait.

Az alezredes a háború kirobbanását megelőző eseményeket – vagyis ahogy ő fogalmaz: a biztonsági helyzet eszkalálódását – szektorparancsnokként követhette nyomon. Mint mondja, missziójának kezdetén egy-két hónapig még viszonylagos nyugalom uralkodott a térségben. Aztán tavasszal hirtelen felgyorsultak az események és már nem az volt a kérdés, hogy lesz-e háború, hanem az, hogy mikor kezdődik. Illetve azt sem lehetett előre megmondani, hogy az abház, vagy a dél-oszét fronton kezdődik el a fegyveres küzdelem, abban azonban az ENSZ békefenntartói biztosak voltak, hogy mindkét helyen nem fog egyidőben elkezdődni a harctevékenység.

– Hosszú, összetett és bonyolult volt az az út, amelyek elvezettek az augusztusi eseményekig. Galiban jól láttuk azokat a jeleket, amelyek a válság erősödését mutatták – emlékezik Székely György alezredes, akitől megtudom: kezdetben csak kisebb lövöldözések és kölcsönös átlövések alakultak ki a tűzszüneti vonal
(vagy ahogy augusztus után nevezték az adminisztratív vonal) mentén. Aztán egyre több gyilkosság és robbantás történt. A legsúlyosabb július 6-án, éppen Galiban, az ENSZ parancsnokságtól mindössze kétszáz méterre, a város központjában. Egy szabadtéri kávézóban ült a terület abház belbiztonsági főnöke, néhány barátja és kollégája társaságában, amikor pontban este 11 órakor a közelükben lévő szemetesbe rejtett nagy erejű pokolgép felrobbant. A merényletben tíz ember sérült meg, akik közül négyen később bele is haltak a sérüléseikbe.

Székely alezredes szerint, nem volt ritka az sem, hogy azonosítatlan, egyenruhás csoportok jelentek meg az adminisztratív vonal mindkét oldalán, sőt olyan is volt, hogy helyi tüntetők blokád alá vonták a Gali ENSZ parancsnokságot is.

– Ez eléggé veszélyes helyzet volt. Egy hétvégénk volt arra, hogy megszervezzük a teendőinket. A technikai eszközeinket kitelepítettük a FÁK-katonák ellenőrző-áteresztő pontjaihoz, járőreink innen teljesítették feladataikat. Jómagam, illetve néhány magasabb beosztású kollégám pedig a blokád alá vont parancsnokságon maradtunk, hogy próbáljunk szót érteni a tüntetőkkel, akik így azt hitték, hogy legalább részben elérték céljukat, hermetikusan elzárták az ENSZ helyi parancsnokságát, ezzel – legalábbis szerintük – megbénították annak működését – eleveníti fel az eseményeket az alezredes, majd arról mesél, hogy a közeledő fegyveres konfliktus egyik leglátványosabb előjele az volt, hogy április végén, minden előzetes jelzés nélkül egy teljes, orosz légidesszant zászlóaljjal erősítették meg a biztonsági zónába és a nehézfegyver-mentes övezetbe települt FÁK békefenntartókat. Ezt követően az abház fegyveresek viselkedése is egy csapásra megváltozott, egyre barátságtalanabbak lettek az ENSZ kéksisakosaival, sőt olyan eset is előfordult, hogy a megfigyelés során használt terepjáró gépjárművet, videokamerákat, fényképezőgépeket is elvették a világszervezet katonáitól.

Mindezek mellett a pilótanélküli repülőgépek egyre gyakoribb alkalmazása az abház területek felett, majd néhány ilyen eszköz lelövése is a válság katonai eszközökkel történő megoldása felé mutatott.

– Összességében azt lehet mondani, hogy a dél-oszétiai háborút megelőző hónapok nagyon eseménydúsak voltak. Talán az elmúlt kilenc-tíz évben nem történt annyi rendkívüli esemény, mint az idei esztendő első felében – teszi hozzá Székely alezredes, akitől megtudom azt is: ebben az időszakban természetesen felkészültek a legrosszabb lehetőségre, vagyis arra, hogy evakuálni kell az ENSZ békefenntartó katonáit Galiból. Részletes terveket dolgoztak ki erre az esetre, s mindenkit felkészítettek a rendkívüli feladatokra. A kiürítésre azonban végül nem kaptak parancsot a világszervezet központjából.

A feszültség csúcspontját a déloszét-grúz elválasztó vonal mentén kirobbant háború jelentette, amelynek közvetett hatásait lehetett érezni az abház-grúz tűzszüneti vonal mentén is. Egy bizonyos időre fel kellett függeszteni a járőrözést mindkét szektorban, és az addigiaknál is szigorúbb biztonsági rendszabályok léptek életbe az ENSZ alkalmazottainak mozgását, valamint mindennapi életét illetően. A Kodori Szorosból nagyon rövid idő alatt evakuálni kellett az ENSZ megfigyelőit, hiszen a 2006. nyara óta grúz kézen levő Felső Kodori Völgy ellenőrzését átvették az abház hatóságok, valamint egy orosz egység.

Az utolsó négy hónapjára Székely alezredes új beosztásba került, az UNOMIG személyügyi főnöke lett (az ENSZ

Megtudom: személyügyi főnökként elsősorban azért lobbizott, hogy a kint maradó, illetve a most kiérkező magyar katonák minél jobb beosztásba kerüljenek. Emellett idén hivatalból (is) az ő feladata volt megszervezni az UNIMOG hősi halottainak emlékére tartott koszorúzási ünnepséget is.

Mint ismert, 2001. október 8-án, egészen pontosan 14 óra 6 perckor a Kodori Szoros (Abházia) fölött lelőtték az ENSZ misszió egyik Mi–8-as típusú járőr helikopterét. A gépen hat utas tartózkodott – köztük Török László ezredes, posztumusz dandártábornok, aki az UNOMIG katonai megfigyelő parancsnokának helyettese volt –, s valamennyien életüket vesztették, akárcsak a gép háromtagú személyzete. A tragédia hősi halottaira minden évben a Szuhumi parancsnokságon emelt emlékműnél emlékeznek meg a világszervezet katonái és civil alkalmazottai.

Fotó: A szerző és archív