Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatékonyabb szervezetet eredményezett az átalakítás

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. június 12. 18:25

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat megőrizte elődei értékes szakmai kultúráját, és az átalakításnak köszönhetően még hatékonyabb működésű szervezetté vált – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ülésén június 12-én, Budapesten.

A tárcavezető a közelmúltban a törvényhozás honvédelmi és rendészeti grémiuma előtt számolt be a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt éves tevékenységéről, ezúttal pedig a nemzetbiztonsági bizottság tagjait tájékoztatta az aktuális eseményekről, fejleményekről, eredményekről.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a két elődszervezet – a Katonai Biztonsági Hivatal (MK KBH) és a Katonai Felderítő Hivatal (MK KFH) – összevonása során alapvető szempont volt, hogy az intézkedések ne akadályozzák a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok műveleti hatékonyságát, így a feladatokat ebben az időszakban is maradéktalanul ellátták.

1595937175
Az átalakítás két ütemben történt: először áttekintették a két szervezet létszámát és szervezetét, majd létrehozták a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot (KNBSZ). A szervezeti változások idén április 30-áig teljes egészében megtörténtek, vagyis az integráció szakmai szempontból befejeződött.

Hende Csaba kiemelte: az irányítás vagy a parlamenti ellenőrzés tekintetében az új szervezetre vonatkozó változás nem történt.

A miniszter az intézkedések céljai között elsőként a hatékonyság növelését jelölte meg. Ebben a formában még a korábbinál is eredményesebben működhet a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, hatékonyan támogatva a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség munkáját. A KNBSZ égisze alatt megszűntek az esetleges párhuzamosságok, a hírszerzés és a felderítés területén szolgáló állomány tökéletesen kiegészíti egymás tevékenységét.

Hende Csaba leszögezte: a vezetői szintek és a vezetők száma csökkent, a konkrét műveleti munkát végző szakemberek körében azonban nem történtek leépítések, így a biztonsági szolgálat megőrizte elődszervezetei értékes szakmai kultúráját. Az átalakítás több százmillió forint nagyságrendű megtakarítást is eredményez a jövőben. A szervezet nemzetközi kapcsolatai kiválóak, az átalakítást pedig nemzetközi szinten is komoly figyelem és elismerés övezi. Szlovákia például a magyar tapasztalatok alapján hasonló jellegű integrációt kíván végrehajtani a jövőben. Hende Csaba hozzátette: Európában többségben vannak az egységes szolgálatok.

A honvédelmi miniszter a jövő feladatai között említette az információáramlás gyorsítását a szervezeten belül és a döntéshozóknál egyaránt. Az egységes elhelyezés biztosítása révén az infrastrukturális költségek további csökkentése is a fő célok közé tartozik. Az új, korábban nem létező feladatok közül Hende Csaba a kibervédelmi képesség megteremtésének jelentőségét hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: az új szervezeten belül az egyes szakmai területek belső viszonya kiegyensúlyozott. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem révén a jövő nemzetbiztonsági szakembereinek utánpótlása biztosított. Az új szervezet működésének tapasztalataira vonatkozó kérdésre Hende Csaba azt válaszolta: a végleges következtetéseket egyelőre még korai lenne levonni, személyes munkáját azonban mindenképpen nagy mértékben segíti a hatékonyabb, egységes szervezet.

1595937176

 Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária