Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai attasékat búcsúztattak

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. június 28. 21:34

„Kitűnő bajtársaktól búcsúzunk, akik rendkívül sokat tettek azért a katonadiplomácia területén, hogy országuk hadserege és a Magyar Honvédség betölthesse hivatását: megvédhesse hazáját mindenfajta biztonsági kihívással szemben” – mondta Hende Csaba június 28-án, csütörtökön este a Budapestre akkreditált horvát, szerb, francia és amerikai katonai attasék búcsúztatóján.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán megrendezett búcsúztatón Hende Csaba köszönetet mondott a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint a Honvéd Vezérkar nevében a Budapestre akkreditált és most szolgálatukat másutt folytató katonai attaséknak.

1595937953
Hangsúlyozta, hogy „ők szolgálták a népeink közötti szövetséget, a két hadsereg bajtársi kapcsolatát. Segítettek számtalan probléma megoldásában, számtalan akadály elhárításában, a megfelelő kapcsolatok összekötésében. Ezzel szolgálták Magyarországot és a magyar nemzetet is".

A honvédelmi tárca vezetője rámutatott, hogy a világon végigsöprő válság miatt sok területen ésszerűsítéseket kell végrehajtani. Ilyen időkben különösen fontos, hogy „emberi erényekkel, jobb szervezéssel és több munkával váltsák ki a hiányzó anyagiakat, hiszen a szolgálat nem szenvedhet kárt. Ilyen időkben különösen fontos a katonai diplomácia" – hangsúlyozta a miniszter.

Hende Csaba köszönetet mondott Darko Keresa ezredes, horvát; Alexis Merdaci ezredes, francia; Marko Novakovic alezredes, szerb; valamint Robert Duggleby ezredes, amerikai véderőattasénak, illetve Edward Bellem alezredes, amerikai légügyi attaséhelyettesnek az elmúlt három, illetve négy évben a minisztériumok és hadseregek közötti kapcsolat fejlesztése, megerősítése érdekében végzett munkájáért.

A munkatársak és a búcsúzók nevében az attasék doyenje, Darko Keresa köszönte meg a korrekt, baráti partnerséget. Külön kiemelte a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály többéves támogató tevékenységét, továbbá a katonai egységek, parancsnokok közreműködését az egyes rendezvényeken, látogatásokon.

Az attaséegyesület által megválasztott új doyen, Jacinto Romero ezredes, spanyol véderőattasé szintén elbúcsúztatta a távozó kollégákat.

1595937953

 Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária