Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai képregényeket várnak

Szöveg: honvedelem.hu |  2009. február 22. 9:10

Katonai képregénypályázatot hirdetett a hivatásos katonai pálya és a Magyar Honvédség békemissziós-béketeremtő tevékenységének bemutatására, népszerűsítésére a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Képregénykiadók Szövetsége.

A szerződéses haderő megalakításának 5. évfordulója alkalmából kiírt pályázatra a szervezők az önkéntes haderő életét, tevékenységét, feladatait és a tiszt-, illetve tiszthelyettesképzést bemutató alkotásokat, valamint a Magyar Honvédség jelenlegi nemzetközi szerepvállalásait bemutató pályázatokat várnak.

A vállalkozó szelleműek három kategóriában – képregénycsíkokkal, egyoldalas, valamint többoldalas képregénnyel – indulhatnak. A képregénycsíkok (comic strip) kategóriában minimum három darab, egyenként három képkockából álló történetet várnak a szervezők. A többoldalas képregénynél 2-5 oldalból álló alkotásokat küldhetnek be az érdeklődők.

A képregények színes és fekete-fehér változatban is készülhetnek. A pályázat kiírói azonban kizárólag grafikai megoldásokat fogadnak el, tehát fotóképregényt például nem.

A három kategóriát külön díjazzák, a képregénycsíkok és az egyoldalas képregények esetében 60-60 ezer, a többoldalas alkotásoknál 180 ezer forint az első díj.

A pályázatokat szeptember 15-ig kell postán feladni a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Közhasznú Társaság címére, vagy feltölteni a Magyar Képregénykiadók Szövetsége által megjelölt FTP szerverre.

A részletes kiírás a szövetség oldalán, a www.kepregeny.info címen olvasható.