Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kimagasló eredmények a katonai sportbajnokságokban

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. december 9. 15:31

A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége szerdán rendezte meg a Magyar Honvédség 2009. évi amatőr sportbajnokságok és a honvéd sportegyesületek évzáró értékelő és díjátadó ünnepségét. A rendezvényen részt vettek a sportegyesületek és a háttérintézmények képviselői is.

A rendezvényen részt vettek a sportegyesületek és a háttérintézmények képviselői, Beiszer Tibor alezredes, a HM Személyzeti Főosztály kiemelt főtisztje, Juhász László a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének örökös elnöke, valamint Farkas László jelenlegi elnök is.

Vámos Nóra, a Honvédelmi Minisztérium Személyzeti Főosztály főosztályvezető helyettese megnyitóbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy idén év elején a kormány elfogadta a Nemzeti Katonai Stratégiát, mely a védelempolitika alapvetéseit határozza meg. „Ám szól minden olyan együttműködésről is, ami szolgálja a ágazatot"- tette hozzá a főosztályvezető helyettes. Mint mondta, új igényként jelentkezett a humánszolgáltatások feladatrendszere, így 2009 októberétől a Humánszolgálati Osztály felel többek között a szervezeti kommunikációért; a tömegsport és szabadidősport tevékenységek is irányítása alá tartoznak.

Az ünnepség ezek után díjátadással folytatódott, így többek között az idei Kyokushin karate Világbajnokságon harmadik helyezést elért Pető Krisztián törzsőrmester is kitüntetést vehetett át. A Honvédség népszerűsítéséért tett munkájáéért díjat vehetett át Dr. Dunai Pál alezredes, Veres Tamás őrnagy és Bíró András százados. Kiváló és megbízható adó- és pénzügyi, valamint gazdasági és szervező munkájukért kitüntették Lovas Józsefnét, Tóth Lajosné nyá. őrnagyot és Halasi Mihályt is, edzői munkájukért pedig Zoltay Andrást, Rácz Lajost és Mező Sándort ismerték el.

A Magyar Honvédség szabadidősportjáért végzett munkájáért Halmai Ottó főhadnagy vehetett át díjat.
A rendezvényen kihirdették a legeredményesebb Magyar Honvédség amatőr női és férfi sportoló-katonai szervezet-és honvéd sportegyesületek verseny nyerteseit; míg női kategóriában első helyen Országné Faragó Éva őrnagy, addig férfi kategóriában Kékesi Mihály nyá. alezredes végzett. Katonai szervezetek (intézmény) kategóriában a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Egyesületek kategóriában pedig a Honvéd Szondi György Sportegyesület végzett első helyen.

A Sportegyesület fennállásának 60. évfordulójának alkalmából Dísz oklevelek átadására is sor került: a Magyar Honvédség 2009. évi amatőr sportbajnokságok versenyében a második és harmadik kategóriában a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Kft., míg első helyen a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzett.
A díjátadón végezetül átadták a 20. Jubileumi Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton futóverseny katonai kategória harmadik helyezett férfi csapat kategória díját is a MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred és az Arrabona Honvéd Sportegyesület részére.

 

 

 Fotó: Kánya Andrea