Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már közel négyezren regisztráltak önkéntes tartalékosnak

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. január 24. 16:05

Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is megtekintette az önkéntes tartalékosnak jelentkezők alkalmassági vizsgáját január 24-én, kedden Budapesten. A rendszerbe regisztráltak száma immáron megközelíti a négyezer főt.

1595930469
Január 24-ével új szakaszhoz érkezett az önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezők egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálata a budapesti Petőfi Sándor laktanyában. Vanyur Tibor ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) parancsnoka elöljáróban elmondta: a vizsgálatok január eleje óta folyamatosak, a keddi nappal pedig megkezdődött a civil jelentkezők nagyobb létszámú „seregszemléje" is.

„A ma megjelent húsz fő átlagéletkora 32 év: zömében férfiakról van szó, akiknek részt kell venniük az orvosi, pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon, illetve az egészségügyi és fizikai felméréseken", mondta a parancsnok, majd hozzátette: a megjelentek az ország legkülönfélébb régióiból érkeztek Budapestre, zömük érettségivel rendelkezik, de akadnak közöttük felsőfokú végzettségűek is.

Vanyur ezredes a sajtó képviselőinek elárulta: a regisztráltak száma egyre növekszik, és már a négyezer főt közelíti. Közülük hívják be az alkalmassági vizsgákra a jelölteket, az elmúlt időszakban már több mint 270 fő vett részt a felméréseken.

Dr. Vendrei Gábor orvos alezredes, az MH Honvédkórház Alkalmasságvizsgáló Intézetének vezetője ehhez hozzáfűzte: a megfelelési arány igen magas, a teszteket végző szakemberek eddig mindössze nyolc jelöltet találtak alkalmatlannak különböző pszichológiai tényezők, krónikus betegségek, illetve alkohollal összefüggő problémák okán, további mintegy húsz jelentkező esetében pedig egyelőre nem született döntés az alkalmasságról. A többiek azonban mind megfeleltek és átmentek az előírt szakorvosi, laboratóriumi, műszeres vizsgálatokon, valamint a fizikai felméréseken. Az előbbiek eredményei azért is fontosak, mert ezek alapján sorolják a jelentkezőket a különféle kategóriákba.

Vanyur Tibor külön hangsúlyozta: habár az utóbbi időben elterjedtek pletykák azt illetően, hogy a Magyar Honvédség nem fogadja a volt rendvédelmi hivatásos állományúakat a vizsgálatokon, ez természetesen nem igaz. „A vizsgálati napokat eddig elsősorban a volt katonákkal töltöttük meg. Az egykori rendvédelmiseket regisztráltuk, és a napokban elkezdődnek az ő alkalmassági vizsgálataik is", fogalmazott a parancsnok, kiemelve, hogy a járadékos katonák, illetve a civilek mellett a szóban forgó körbe tartozók igen nagy számban jelentkeznek tartalékosnak.

1595930470
A keddi alkalmassági vizsgálatokon megjelent a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, dr. Simicskó István is, aki elmondta: az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése mögötti alapgondolat az, hogy a haza védelme nemzeti ügy. Mint fogalmazott, örül a közel négyezer regisztráltnak, ez ugyanis azt mutatja, hogy mindezt mások is így gondolják. Az államtitkár hozzátette: ezek alapján az Országgyűlés által meghatározott nyolcezres keretszám 2014-ig történő feltöltése reálisnak tűnik, ami igen komoly előrelépést jelent, hiszen a 2010-es kormányváltáskor a Magyar Honvédségnek összesen tizenhét tartalékos katonája volt. Ma azonban – az önkéntes védelmi tartalékos erő felállításából fakadóan – már több mint kétezren vannak.

„Az önkéntes műveleti tartalékosoknak elsősorban Magyarország biztonságát, így például természeti katasztrófákkal szembeni védettségét kell majd garantálniuk", tette hozzá Simicskó István, aki konkrét példaként az árvízi védekezést, illetve a 2010-es vörösiszap-katasztrófához hasonló nem várt csapásokat említette.

Délelőtt fél tizenegy után, a pszichológiai és egészségügyi vizsgálatokat követően megkezdődött a jelöltek fizikai állapotfelmérése. Itt először maga a parlamenti államtitkár szemléltette, hogyan néz ki pontosan ötven szabályos fekvőtámasz, majd a megjelentek ezt követően veselkedtek neki a feladatoknak.

1595930470


 Fotók: Galovtsik Gábor