Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Márciusi ifjúvá vált a gyémántkoszorús ejtőernyős

Szöveg: Szűcs László |  2008. március 20. 8:05

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére, Március Ifjak néven alapított új díjat a Magyar Köztársaság kormánya. A díjat olyan, 35 év alatti fiatalok kaphatják meg, akik kiemelkedő alkotótevékenységükkel hozzájárulnak nemzeti értékeink megőrzéséhez és gazdagításához. Idén tizenketten részesültek az elismerésben, köztük Kollár Gábor törzsőrmester.

A kitüntetett katona az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj ejtőernyős
oktatója. Az emlékplakettet és a díjjal járó félmillió forintos
pénzjutalmat március 15-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Művészetek
Palotájában adta át.

– Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy én kapom a díjat – mondja a szolnoki laktanyában, a különleges műveleti zászlóalj épületében Kollár Gábor törzsőrmester. Meséli: az alakulat parancsnokától kapta az utasítást, hogy március 10-én jelenleg meg a Honvédelmi Minisztériumban. A jó hírt dr. Szeredi Péter kabinetfőnök közölte a fiatal tiszthelyettessel, aki az első néhány napban fel sem fogta milyen megtiszteltetésben részesült.
Aztán elérkezett a nemzeti ünnep napja, s szorongva, kicsit izgulva érkezett meg a Művészetek Palotájába.

1595874340
– Egészen addig ideges voltam, amíg ki nem szólítottak. Akkor viszont hihetetlen nyugalom áradt szét bennem és csak arra figyeltem, hogy maximálisan alakias legyek, s a katonai szabályoknak maradéktalanul eleget téve jelenjek meg a miniszterelnök előtt – emlékezik vissza Gábor, akitől azt is megtudom, hogy Gyurcsány Ferenc elismerő szavaira a honvédségnél megszokott „hazámat szolgálom!" kijelentéssel válaszolt.

Persze a díj átvétele óta szinte folyamatosan csöng a telefonja. Családtagok, rokonok, barátok, kollégák gratulálnak neki a hatalmas elismerésért. És természetesen az alakulatnál is büszkék a törzsőrmesterre, hiszen nagy dolog, hogy a díjjal jutalmazott első katona éppen a Bercsényi László zászlóaljnál szolgál.

Kollár Gábor egyébként az ejtőernyőzés területén nyújtott olyan teljesítményt, amellyel hozzájárult nemzeti értékeink megőrzéséhez és gazdagításához. Mint elmondja, 1992-ben kezdett ejtőernyőzni, azaz már tizenhat éve rabja ennek a különleges sportnak és ma már nemcsak a polgári, hanem a katonai ejtőernyős válogatottnak is a tagja. Talán nem véletlen, hogy éppen az ejtőernyőzést választotta, hiszen édesapja az 1960-1970-es években MHSZ keretein belül szervezte az ejtőernyős sport kialakulását Kalocsán, majd a Kiskunfélegyházi repülőtéren, mint függetlenített ejtőernyős oktató tevékenykedett. Jelenleg gyémántkoszorús ejtőernyős sportoló, és 1002 ugrással rendelkezik. „Természetesen" édesanyja is az ejtőernyős sport megszállottja volt, neki 170 ugrása van.

Kollár törzsőrmester legelső sikerét még 1996-ban érte el, amikor az úgynevezett stílusugrásban ifjúsági nemzeti bajnok

1595874340
volt, majd 1998-ban ifjúsági összetett magyar bajnok lett, sőt az év ifjúsági sportolója díjat is elnyerte. A számos eredmény közül kiemelkedik még, hogy a felnőtt magyar bajnok ejtőernyős csapat tagja volt 2002-ben, 2004-ben és 2006-ban is.
A katonai ejtőernyőzéssel 1998-ban ismerkedett meg, amikor is szerződéses katonaként bevonult a szolnoki alakulat jogelődjéhez a Bercsényi László felderítő-zászlóaljhoz. Akkor még ejtőernyős kiszolgáló beosztásban szolált, később pedig ejtőernyős kiképző lett. Jelenleg ejtőernyős beugró-oktató szakszolgálati engedéllyel rendelkezik, amely a legmagasabb fokozat a hadseregen belül. Emellett pedig a Magyar Honvédségben rendszeresített összes ejtőernyős felszerelésre megvan a típusvizsgája, így az új, a gyári nagyjavításon átesett, illetve a még rendszerben nem lévő ernyőknél is ő végzi a kísérleti-, és a tesztugrásokat.

Beosztásából adódóan természetesen az oktatás és a továbbképzés is a feladatai közé tartozik. És büszke arra, hogy pályafutása során már eddig is több száz emberrel szerettette meg az ejtőernyőzést.
Megtudom: jelenleg 4466 ugrása van, de ez a szám hamarosan tovább növekszik, hiszen már a jövő héten edzőtáborba vonul, hogy az ejtőernyős válogatottal újabb versenyekre készüljön. Bízunk benne, hogy hamarosan arról számolhatunk be: túl van az ötezredik ugrásán is…

1595874340