„Míg élek, nem felejtem el azt a látványt”

Persze legalább ugyanilyen furcsa, az a három motoros vitorlázó, úgynevezett „Movit" repülőgép, amely „katonásan" felsorakozva áll egymás mellett a repülőtér egyik tárolóhelyén.

Beszállás, a biztonsági öv bekapcsolása, a plexitető lecsukása, a hajtómű indítása – aztán az első gép elindul a kifutópálya felé. Mégpedig úgy, ahogy kell, szabályosan: a gép első kerekét a guruló út közepére felfestett sárga színű vonalon, az úgynevezett gurulási vonalon tartva. Látszik, hogy a gépet vezető férfi egykor vadászpilóta volt…

Elérve a startvonalat, a gép megáll. A pilóta minden bizonnyal engedélyt kér és kap a toronytól a felszállásra. Felbőg a motor, az apró gép nekilódul, majd néhány száz méteren belül a levegőbe emelkedik. Pár másodpercen belül el is tűnik az ember szeme elől. A másik két Movit pedig perceken belül követi.

Nem messze innen, a kiképzőrepülő század épülete előtti padon, az árnyékban, ugyancsak fehér pólóba öltözött fiatalok üldögélnek. Csendben várnak a sorukra, hogy ők is a levegőbe emelkedhessenek. Jól tudják: ma egész nap repülés van, így mindenki sorra kerül. Várakozás közben a Magyar Honvédségről, a légierőről, valamint az NFTC-prograról szóló könyveket, újságokat, tájékoztatókat olvasgatják.

Időközben megérkezik Nagy István alezredes is, aki az MH Repülőfelkészítési Osztály (RFO) parancsnoka. Az RFO szervezi, immár hetedik éve minden nyáron, a Magyar Honvédség pályára irányító repülőtáborát (PIR). Az egyenpólós fiatalok pedig az idei tábor második turnusának résztvevői.

– A tábor sikere évek óta törtetlen – mondja az alezredes, majd egy táblázatot elém rakva mutatja: amíg az indulás évében, vagyis 2002-ben mindössze 45-en jelentkeztek a három turnusos táborra, addig idén már 583 jelentkezőből kellett kiválasztaniuk azt a 120 szerencsést, akik a hat hétig tartó tábor valamelyik turnusában Szolnokra utazhatnak.

A közel ötszörös túljelentkezés miatt idén először csak azokat hívták meg a táborba, akik 2009-ben, vagy 2010-ben végeznek valamelyik felsőoktatási intézményben. Azaz potenciális jelöltjei lehetnek az ugyancsak az RFO által felügyelt NFTC-programnak.

A tábor ugyanis nem más – tudom meg Nagy alezredestől –, mint a Magyar Honvédség pilóta utánpótlását segítő projekt egyik kezdeti állomása. Vagyis számos más lehetőség – például toborzónapok, egyetemi állásbörzés – mellett itt is keresik azokat a jelölteket, akik a későbbiekben szeretnének jelentkezni a kanadai repülőgép-vezető programra (NATO Flying Training in Canada – NFTC).

A már előbb említett táblázatból az is jól látszik, hogy ez az elképzelés az elmúlt években bevált, hiszen csak tavalyi táborban résztvevő 120 fiatalból 69-en adták be jelentkezésüket az NFTC-programra. Úgy, hogy 2007-ben a táborra jelentkezők kiválogatása még nem volt annyira NFTC specifikus mint idén… Emiatt az RFO parancsnoka arra számít, hogy idén többen jelentkeznek majd a táborlakók közül a repülőgép-vezető képző programra.

Nagy alezredes elmondja azt is, hogy az eddigi évekkel ellentétben idén nem a szandaszőlősi sportrepülőtéren rendezik meg a tábort, hanem a katonai repülőtéren. Ennek oka mindössze annyi, hogy a szandai rét elvesztette repülőtér besorolását, így kénytelenek voltak „beköltözni" a laktanyába. Sajnos emiatt kicsit bonyolultabb lett a saját repüléseik megtervezése, hiszen a felszállásokat egyeztetniük kell a katonai feladatokkal, vagyis a helikopteresekkel és a kiképzőrepülő századdal is. Éppen ezért a tábor szervezői szeretnék, ha jövőre ismét a „jól bevált" füves sportrepülőtéren lenne a tábor, s úgy tűnik, hogy sikerült is megtalálni ehhez a szükséges jogi megoldást.

Bár a tábort az RFO és a HM Zrínyi Kommunikációs Kht közösen szervezi, a végrehajtásban természetesen más katonai és civil szervezetek is közreműködnek – tudom meg Nagy István alezredestől. A helyszínt biztosító MH 86. Szolnok Helikopterbázis mellett a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis és a szolnoki Honvéd Sportrepülő Egyesület is. Utóbbi biztosítja az oktató-pilótákat és azt a négy repülőgépet – a már említett ZLIN–42-est és a három Movit-ot –, amelyekkel a táborlakókat repültetik. Az oktatók számára egyébként nem idegen a katonai repülés, hiszen valamennyien ma is aktív, vagy már nyugállományba vonult vadászpilóták, helikopter-vezetők.

Egy repülőtáborban természetesen az a legfőbb cél, hogy a résztvevők minél többet repüljenek. A PIR-tábor résztvevőinek erre bőven van lehetőségük, hiszen csak a HSE gépeivel legalább fejenként tíz-tíz felszállás vár rájuk a Szolnokon töltött egy hét alatt. Emellett természetesen más repülőeszközökkel is a levegőbe emelkedhetnek, hiszen a tábor programjában szerepel a katonai gépekkel való repülés is. Vagyis kipróbálják azt is, hogy milyen élmény utasként a Mi–8-as és Mi-17-es szállítóhelikopter, a Mi–24-es harci helikopter és az An–26-os szállító-repülőgép fedélzetén ülni. Kulturális programként pedig minden turnus táborlakói megtekintik a szolnoki katonai repülőtér szomszédságában található repülőmúzeumot is.

Míg az alezredessel beszélgetek, leszáll a három motoros vitorlázó repülőgép. A gépekből kilépő fiatalok arcán jól látszik az öröm, hiszen az oktatók engedték, hogy néhány percig ők irányítsák a gépeket. Ennél nagyobb élmény pedig pillanatnyilag nem létezik…

Mint mondja a PIR-táborról az egyetemi tanulmányi és információs rendszeresen keresztül kapott tájékoztatást. Pontosabban nem is ő, hanem a húga, aki viszont azonnal szólt neki. Rögvest jelentkezett, és szerencséje volt, hiszen néhány héttel ezelőtt megszólalt a mobiltelefonja: értesítették, hogy utazhat Szolnokra.

– Fantasztikusan érzem magam, nagyon jó repülni! – árulja el, majd arról mesél, hogy ilyen kis gépekkel sokkal emberközelibb repülés, mint egy hatalmas utasszállítóval. Hiszen ezeknek a fedélzetén jól érzi ember a gép minden apró mozdulatát, a felszálló meleg levegő „taszítását", vagy éppen a szél lökéseit is.

A másik motoros vitorlázó gépből kikászálódó Pásztor Balázs szerint szinte felfoghatatlan,

Balázs egyébként tavaly, a honvédelmi miniszter egyetemi road show-ján halott először a táborról, s már akkor elhatározta, hogy jelentkezni fog. Szerencsésnek érzi magát, hogy sikerült bekerülnie a „kiválasztott" 120 táborlakó közé.

– Számomra a legnagyobb élmény az volt, amikor az An–26-os szállítógéppel repülhettünk. Több mint három órát voltunk az Ancsa fedélzetén. Kecskemétről elrepültünk Tihanyig, majd vissza. A naplemente is a gépen ért minket. Azt a látványt, míg élek, nem felejtem el – emlékezik Balázs.

– Évek óta tagja vagyok a szolnoki sportrepülő egyesületnek, s oktató pilótaként szinte kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek a tábor munkájában. Egyébként már a negyedik éve, hogy rendszeresen ide járok, általában egy-két hétig tudok maradni – mondja, miközben folytatja a repülőgép felszállás előtti ellenőrzését. Az egykori vadászpilóta szerint a fiatalok nagyon lelkesek és érdekli őket a repülés, a ZLIN-nel pedig különösen szeretnek a levegőbe emelkedni.

Miközben a gépek újra felszállnak, Nagy István alezredestől megtudom: idén hat turnusra osztották fel a résztvevők számára természetesen teljesen ingyenes PIR-tábort. Az első táborlakók június 30-án érkeztek a szolnoki katonai repülőtérre, az utolsó turnus pedig augusztus 8-án ér véget. Az RFO számára azonban természetesen tovább folytatódik a munka, hiszen az idei tapasztalatokat értékelni kell, s rövid időn belül kezdik a felkészülést a jövő évi táborra is. Amelyre várhatóan még többen jelentkeznek, mint ebben az évben.

További képek:

Fotó: Szűcs László