Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Missziókból jöttek, misszióba mennek

Szöveg: Szűcs László |  2009. május 6. 13:10

Külföldi missziókból hazatért magyar katonákat köszöntöttek a Honvédelmi Minisztériumban, illetve ugyanekkor búcsúztatták el azt a két tisztet, akik a tervek szerint az elkövetkező egy évben az ENSZ grúziai megfigyelő missziójában, az UNOMIG-ban szolgálnak majd.

Ünnepélyes keretek között, családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében köszöntötték szerdán délelőtt a Honvédelmi Minisztériumban azokat a katonákat, akik külföldi missziójuk teljesítése után a közelmúltban tértek haza. A visszafogadó ünnepségen Domján László ezredes, az MH Műveleti Központ parancsnokhelyettese köszöntötte az állományt.

A NATO iraki kiképző missziójának állományából Bagi László mérnök ezredes, Král Attila alezredes és Egri Miklós őrnagy; az ENSZ által létrehozott nyugat-szaharai ellenőrző misszióból Rosta László százados és Pálfi Béla százados; az EUFOR csádi műveletének műveleti parancsnokságáról pedig Nagy Ferenc őrnagy tért haza a közelmúltban. Sikeresen teljesített külszolgálatukért valamennyien átvehették a Békefenntartásért szolgálati jelet.

Szintén ezen az állománygyűlésen búcsúztatták el a az ENSZ által létrehozott grúziai katonai megfigyelő misszióba induló két tisztet, Lantos Mihály őrnagyot és Szabó Attila őrnagyot. A két tiszt a tervek szerint egy évet szolgál majd az UNOMIG misszióban.

 

Domján ezredes köszöntőjében elmondta: az Irakban szolgálatot teljesített három magyar katona a helyi hadsereg katonai felsőoktatásával kapcsolatos feladatokat teljesítette, illetve közreműködtek az ottani műveleti központ központi ügyeletének felállításában is. A Nyugat-Szaharából visszatért tisztekhez fordulva Domján ezredes kiemelte: erről a misszióról mindenki azt hiszi, hogy a sivatag közepén, állandó napsütés mellett kellemesen eltelik az idő. Ez természetesen nem így van, hiszen itt is nagyon komoly feladatoknak kell megfelelniük a misszióban részt vevő katonáknak.

A csádi misszióval kapcsolatban a műveleti központ parancsnokhelyettese megjegyezte: az Európai Unió ezen missziója befejezte feladatát, s átadja a teendőket az ENSZ-nek.

A Grúziába induló katonákhoz szólva Domján László ezredes elmondta: a kaukázusi országban a helyzet stabilnak mondható, ugyanakkor nem nyugodt. Éppen ezért arra kérte a kiutazókat, hogy nagy óvatossággal és pontossággal végezzék el feladataikat.

 

 

Fotó: A szerző felvételei