Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem a nők magánügye

Szöveg: Szűcs László |  2009. február 4. 15:09

A Honvédelmi Minisztérium fővédnökségével a Honvéd Egészségpénztár méhnyakrák-megelőző programot hirdetett, melynek keretében a pénztártagok, illetve hozzátartozóik szűrőprogramokon vehetnek részt.

A HM Állami Egészségügyi Központban tartott sajtótájékoztatón részt vevő dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára elmondta: a méhnyakrákot okozó vírus a nők nyolcvan százalékát megfertőzi az életük során, és csak a szerencsén múlik, hogy a fertőzésből kialakul-e a méhnyakrák, vagy sem. Az államtitkár kiemelte: ma már mindez a betegség rendszeres szűréssel és védőoltással megelőzhető. Ugyanakkor sajnos a hölgyeknek nagyon elenyésző hányada, alig öt százalékuk él a szűrés lehetőségével.

– A minisztériumban azt gondoljuk: nagyon fontos, hogy a méhnyakrák elleni küzdelmet minél többen támogassák, hogy minél több szó essen erről az ügyről. A honvédelmi tárca éppen ezért támogatja a Honvéd Egészségpénztár kezdeményezését, a méhnyakrák-megelőzési programot – mondta el Vadai Ágnes, hozzátéve: a tárca elsők között – még 1993-ban, amikor elfogadták az önkéntes pénztárakról szóló törvényt – támogatója lett a Honvéd Egészségpénztárnak. Munkáltatói alapító tagként csatlakozott és tagjai számára a tagdíja mellé havonta 3600 forint tagdíj kiegészítést fizetett. Egészen eddig, hiszen Vadai Ágnes a sajtótájékoztatón bejelentette: az idei évtől a munkáltatói támogatást tagonként és havonta négyezer forintra emelte a tárca.

A minisztérium államtitkára hangsúlyozta azt is, hogy munkáltatónak is elemi érdeke, hogy a munkavállalói az egészségüket hosszú távon megőrizzék. Illetve, ha szükséges, akkor ezt a meggyengült egészégi állapotukat helyreállítsák.

– Ma, amikor a Magyar Honvédségben szerencsére egyre több hölgy vállal szolgálatot – arányuk a legutolsó statisztika szerint 17-18 százalék között mozog –, akkor ezekkel a kérdésekkel is egyre intenzívebben kell foglalkozni. És mindebben fontos, kettős feladata van a honvédelmi tárcának. Egyrészt az, hogy ezeket a lehetőségeket, szolgáltatásokat minél szélesebb körben megismertesse. Másrészt pedig az, hogy anyagilag is támogassa a védőoltások beadását, illetve a szűrővizsgálatokat – emelte ki tájékoztatójában Vadai Ágnes.

A honvédelmi minisztérium államtitkára hangsúlyozta azt is, hogy a méhnyakrák szűrése, illetve a betegség megelőzése nem csak és kizárólag a nők magánügye. Hiszen majdnem valamennyi férfinek van feleséges, barátnője, leánytestvére, vagy éppen leánygyermeke. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a Honvéd Egészségpénztár nemcsak a katonahölgyek, illetve a Honvédelmi Minisztérium kötelékében dolgozó civil hölgyek számára teszi lehetővé ezt a kedvezményes oltást. Hanem a férfi katonák számára is. Mégpedig oly módon, hogy a közeli hozzátartozóik részére is biztosítja a kedvezményeket.

Dr. Németh András orvos dandártábornok, a Honvéd Egészségpénztár igazgatótanácsának elnöke az elhangzottakhoz hozzátette: a meghirdetett méhnyakrák-megelőző program szeretné megszólítani valamennyi pénztártagot, illetve a pénztártag közvetlen hozzátartozóját. Hiszen a pénztártagok a program segítségével lényegesen kedvezőbb áron juthatnak hozzá e rendkívül súlyos következményekkel járó megbetegedést megelőző oltóanyaghoz. Elhangzott: az érdeklődők a kedvezményekről részletesen tájékozódhatnak az egészségpénztár honlapján. Ezen a honlapon lehet a védőoltás kéréséhez szükséges regisztrációt is elvégezni.

Németh András hangsúlyozta azt is, hogy a kedvezmények nemcsak a jelenlegi pénztártagokra vonatkoznak, hanem érvényesek azokra is, akik most kívánnak belépni az egészségpénztárba. Amelynek egyébként több mint harmincezres taglétszáma van, s vagyona megközelítőleg hárommilliárd forint.

A honvedelem.hu kérdésére válaszolva a sajtótájékoztatón részt vevő dr. Koiss Róbert onkológus-nőgyógyász elmondta: a méhnyakrák elleni vakcina három oltásból áll. Az első után a másodikat egy hónap múlva, a harmadikat pedig fél év múlva kapja meg a páciens. Az onkológus kiemelte: a védőoltás hasznos! Tükrözik ezt a kijelentést a klinikai vizsgálatok is, amelyek egyértelműen bebizonyították, hogy több mint hat év elteltével sem kell újra beoltani a pácienseket, a méhnyakrákot is okozó HPV vízusok ellen. Az oltás ugyanis olyan magas ellenanyagszintet biztosít a vérben, amely meggátolja a két leggyakoribb vírus, a HPV-16 és a HPV-18 vírusoknak a fertőzési lehetőségét. Akár az elsődleges, akár pedig az újrafertőzési lehetőségét. Amit azért nagyon fontos tudni, mert ez a két vírustörzs okozza a méhnyakrákok több mint 72 százalékát.

 

Koiss doktortól megtudtuk azt is, hogy a kutatások egyértelműen igazolták: az összes daganatos megbetegedés hat százalékában kimutatható a HPV vírus, mint oki tényezőt. Emellett az is bebizonyosodott, hogy HPV okozta daganatos megbetegedésnek a kilencvenöt százaléka a méhnyakrák.

A HPV vírus egyébként úgynevezett átmeneti és tartós megbetegedéseket okozhat. Az átmeneti fertőzés azt jelenti, hogy a vírus megfertőzi a hámsejtet, majd azt épen hagyva távozik a szervezetből. Azonban, ha a vírus mégsem távozik, akkor továbbra is a sejtben marad, újabb sejteket fertőz meg, s előbb-utóbb kóros burjánzáshoz, úgynevezett daganatképződéshez vezethet. Ez az állapot a tartós megbetegedés, amelyből akár a mélynyakrák is kialakulhat. A vizsgálatok szerint a HPV fertőzések 80-90 százaléka átmeneti jellegű, mindössze 10-20 százaléka okoz megbetegedést.

A HPV vírus egyébként az esetek 95 százalékában szexuális úton terjed, a maradék öt százalékban pedig hám-hám kontaktus révén. A HPV ugyanis csak a hámszövetben képes megélni, s csak a hámsejteket támadja meg.

A sajtótájékoztatót követően, már a megelőzési program részeként a vakcina sorozat első oltását adták be két ifjú hölgynek. Márkó Kinga hadnagy, az egészségügyi kiképző bázison dolgozik, s ott hallott először a védőoltásról. Szinte azonnal döntött, hogy szeretné magának beadatni. Kérdésünkre válaszolva elmondta: úgy véli, hogy egy ilyen súlyos betegség, mint a méhnyakrák esetében fontos a megelőzés. És ha létezik védőoltás, akkor mindenképpen be kell oltatnia magát.

A 16 éves Csókos Nikolett még csak gimnázium tanul, ám az interneten már több helyen is olvasott a méhnyakrák veszélyeiről és nagyon súlyos szövődményeiről. Éppen ezért megbeszélte szüleivel, hogy ha lehetősége nyílik rá, akkor szeretné megkapni a védőoltást. Mivel édesapja hivatásos katonatiszt, a Honvéd Egészségpénztáron keresztül kedvezményesen jutott hozzá a védőoltáshoz.

 

 

Fotó: Szűcs László