Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Tavaszi Hadjárat a Szabadság Őrvárosában”

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2012. április 12. 16:38

Nagyszabású rendezvénnyel emlékezik a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár az 1848-as események kapcsán Debrecenben kibontakozó eseményekre április 17-én, kedden.

A Református Nagytemplomban dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszönti a megjelenteket, majd dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere nyitja meg a „Katonák. Hősök. – Hagyomány és megújulás"  országos programsorozat debreceni rendezvényét.

A „Tavaszi Hadjárat a Szabadság Őrvárosában"  program a debreceni helyőrségi zenekar műsorával és hálaadó imádsággal, valamint Kossuth Lajos szobrának megkoszorúzásával folytatódik. Ezt követően az ország különböző pontjairól érkező „KatonaSulis" diákok járőrversenyét a honvédelmi miniszter indítja útjára a Kossuth térről. A fiatalok a Kossuth-laktanya sportpályáján többek között sebesültszállítás, paintball-lövészet, kézigránátdobás és egyéb akadályelemek leküzdése során adnak számot állóképességükről, eddig elsajátított ismereteikről.

A Kossuth térre látogatók számára az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái felszerelés- és fegyverzet-, valamint alaki bemutatót tartanak. Lesz ellenőrző-áteresztő pont, repülőgép-szimulátor, s a Honvédség és Társadalom Baráti Kör debreceni szervezete jóvoltából az érdeklődők találkozhatnak huszár hagyományőrzőkkel, valamint bemutatkozik a Honvéd Táncegyüttes is.

A program folytatásaként a meghívott vendégek a Református Kollégium oratóriumába vonulnak. A Habsburgok trónfosztását és Magyarország függetlenségét kimondó, 1849. áprilisi országgyűlés helyszíne ezúttal a református egyház és a Bocskai-dandár közötti katonai oktatásról szóló megállapodás aláírásának helyszínéül szolgál, majd rendhagyó tárlatvezetés veszi kezdetét. A Tavaszi Hadjárat eseményeire emlékezve végül dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese mond ünnepi beszédet a debreceni Honvédtemetőben, ahol az emlékezés koszorúit helyezik el a megjelentek.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség „Katonák. Hősök. – Hagyomány és megújulás"  elnevezésű országos rendezvénysorozatáról bővebb információ a katonakhosok.kormany.hu oldalon található.