Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tekerj a sereggel!

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. április 27. 9:27

Május 5-6-án nagyszabású kerékpáros túrát szervez a Balaton körül a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar, amelyre nemcsak a hivatásos és szerződéses állomány tagjait és családjaikat várják, hanem a honvédelmi eszme iránt elkötelezett civileket is.

A túrára május 5-én, reggel 8 órától lehet gyülekezni Keszthelyen, a rajt 10 órakor lesz. A kerékpártúra másnap, az esti órákban ugyanott ér véget. A résztvevők az első nap folyamán Szigliget, Zánka, Balatonfüred és Csopak településeken állhatnak meg az úgynevezett frissítőpontokon, másnap pedig Siófokon, Balatonszemesen és Balatonfenyvesen.

Eközben az első nap fáradalmait a balatonkenesei Honvédüdülőben lehet majd kipihenni. 

A kerékpártúrára május 2-ig lehet jelentkezni! További részletekért kattintson ide!