Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerész járőrhajó köt ki a Hungexpón

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. november 26. 10:35

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a C+D Közép-Európai Védelmi Felszerelés és Repülési Szakkiállítást november 28-tól. A katonai és polgári biztonság témakörében rendezett seregszemle november 28-tól december 1-jéig várja a szakembereket, a szombati zárónapon pedig az érdeklődő nagyközönséget is a Budapesti Vásárközpontban.

A C+D a közép-európai térség egyik legjelentősebb védelmi szakkiállításaként 1993 óta kétévente ad lehetőséget a védelmi ipar hazai és külföldi képviselőinek bemutatkozására. Ez a legjelentősebb hazai fórum, ahol külföldi cégek eszközeit is láthatják az érdeklődők. A kiállítás a katonai és polgári biztonság témakörében kínál bemutatkozási, tájékozódási és üzleti lehetőséget a felszerelések, védelmi, biztonsági eszközök, rendszerek gyártóinak, forgalmazóinak és a repülésben érdekelt cégeknek.

A kiállítást három szakmai nap után a szombati közönségnap zárja, mely 2005-ben sikerrel került bevezetésre, és az idén az A pavilonban kibővült elhelyezéssel rendezhető meg.
A legutóbbi kiállításon, 2005-ben 97 kiállító, köztük 26 külföldi mutatkozott be nettó 1957 négyzetméteren 4000 látogatónak. A konferenciák mellett újdonságot jelentettek a közönségnapi programok, mint a dinamikus technikai bemutató, kutyakiképző gyakorlat és a veterán harci járművek felvonulása. Mára kialakultak a megreformált, a korábbinál áramvonalasabb és ütőképesebb magyar haderő struktúrái, stratégiai céljai, amik keretet biztosítanak a jövő képesség alapú korszerűsítéseinek és fejlesztéseinek. Így az eddigi szárazföldi és légi védelemre berendezkedett hadsereget külföldi, expedíciós jellegű feladatok teljesítésére is alkalmassá kell tenni.
A fejlesztésekben a hazai védelmi ipar mellett a külföldi élenjáró technológiák szállítói is szerepet kapnak, hiszen a NATO technikai követelményekben nem a típus, hanem a képesség számít. A Magyar Védelmiipari Szövetség és a Hovédelmi Minisztérium, mint a kiállítás fővédnökei biztosítják a magas szintű hazai és nemzetközi szakmai hátteret.

A szárazföldi erők legújabb fejlesztésű eszközei a Honvédelmi Minisztérium statikus bemutatóján tekinthetők meg, sőt egy tűzszerész járőrhajó is “kiköt" majd a C+D-n. A szakkiállítást Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitja meg. A nyitónapon a tervek szerint bemutatórepülést hajt végre egy magyar fejlesztésű, egyedülálló felderítő képességekkel rendelkező robothelikopter.

A kiállítás helyszíne a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont. A szakmai belépőjegyek 3000 forintba, a közönségnapi belépők 800 forintba kerülnek.