Végleg hazatért a középhátvéd

Szöveg: Győr Béla alezredes - Kálmánfi Gábor | 2011. május 14. 7:04

Lóránt Gyula, az Aranycsapat (és más egyesületek mellett a Budapesti Honvéd SE) legendás középhátvédje 1981. május 31-én a görög PAOK Szaloniki edzőjeként halt meg – mérkőzés közben kapott szívinfarktust. A tartalékos tisztként disszidált labdarúgót Endingenben temették el. Földi maradványai, a család kérésére, harminc év után kerültek vissza Magyarországra: május 13-án szülővárosában, Kőszegen helyezték örök nyugalomra.

A gyászmegemlékezésen Győr Béla alezredes, a Honvéd Vezérkar Haderő-tervezési Csoportfőnökség osztályvezető-helyettese, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja ismertette dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter 664/2011. számú határozatát. Ennek alapján, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának kérelmére, az MH Rehabilitációs Bizottság elnökének javaslatára a miniszter Lóránt Gyula korábban elért századosi rendfokozatát helyreállította, és egyidejűleg előléptette posztumusz őrnaggyá.

A temetésen részt vett Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes öttusázó, a miniszterelnök sporttanácsadója, aki Orbán Viktor levelét olvasta fel.

Az egyházi temetést követően a résztvevők a Kőszeg városa által díszsírhelyen elkészített síremlékhez kísérték a bajnok hamvait, ahol immár magyar földben helyezték örök nyugalomra, eleget téve egykori kérésének.

Noha Lóránt Gyula pályafutása során számos egyesület mezét magára öltötte, kétségtelen, hogy a Budapesti Honvédban érte el legnagyobb sikereit.

1951 és 1956 között volt a kispesti klub játékosa és ez idő alatt a keménységéről és határozottságáról ismert védő háromszor nyert (1952, 1954 és 1955) bajnoki címet. S hogy miként került a Honvédba? Sebes Gusztáv szövetségi kapitány már a negyvenes évek végén közbenjárt a belügyminiszternél ez ügyben; az ötvenes évek elején pedig maga Puskás Öcsi beszélt az akkori honvédelmi miniszterrel, Farkas Mihállyal, hogy Lóránt kerüljön az alaposan megerősített Honvéd védelmének tengelyébe. Az akkori szakemberek szerint ugyan a védő már az 1949-es osztrák-magyaron is jól játszott Bécsben; mégis csak a Honvéd játékosaként, 1952-ben lett kirobbanthatatlan tagja a válogatottnak.

Válogatott csapattársa, Buzánszky Jenő így emlékszik vissza erre: „Ezerkilencszázötvenkettő májusában két meccset játszottunk Moszkvában, s a kemény oroszok játékát látva Sebes végleg Lóránt mellett döntött. Annál is inkább, mert Lóri a Honvédban egyre inkább formába lendült."

Innentől kezdve pedig már válogatott szinten sem volt megállás: Lóránt Gyula 1952-ben olimpiai bajnok, 1953-ban Európa Kupa győztes volt, majd következett Londonban az angolok elleni felejthetetlen 6-3, illetve a budapesti 7-1-es győzelem. 1954-ben a Svájcban rendezett világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett. Összesen harminchét alkalommal ölthette magára a címeres mezt. Edzőként görög bajnoknak mondhatja magát. 1962–1963 között a Budapesti Honvéd SE kispadjára is leült.

Mi jellemezte Lóránt játékát? Állítólag keménysége mellett remek ütemérzéke és atletikus mozgása is az átlag fölé emelte. Manapság már talán unikumnak tűnik, de ő az edzések után is rengeteget gyakorolt még. Nem egyszer ment ki például futni, vagy gimnasztikázni a Margitszigetre. Kifejezetten olyan gyakorlatokat végzett, amelyek javították fordulékonyságát, bár az általa vezetett védelmet nemigen lehetett átjáróházhoz hasonlítani.

Emlékét őrizve, a róla elnevezett sporttelepen első ízben rendezték meg a Lóránt Gyula labdarúgó utánpótlás kupát, illetve ugyanitt öregfiúk mérkőzésen csaptak össze egymással a magyar válogatott, a Budapesti Honvéd, valamint a Haladás VSE és a Kőszegi SE korábbi játékosai. A Városi Múzeumban pedig Lóránt Gyula emlékkiállítás nyílt.