Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vitézség, bátorság, becsület…

Szöveg: Zilahy Tamás |  2010. október 15. 21:53

Kiállítás-megnyitóval egybekötött tudományos konferenciát rendezett Gróf Hadik András tábornagy születésének 300. évfordulója alkalmából a Honvédelmi Minisztérium, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) október 15-én.

Az intézmény díszteremében megtartott eseményen részt vett dr. Szapáry György, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója, Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint Orosz Zoltán vezérőrnagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.

A huszár hagyományőrzők bevonulása után dr. Markó György ezredes, a HM HIM tudományos főigazgató-helyettese nyitotta meg a konferenciát. Szapáry György köszöntötte a történelmi – Hadik és Szapáry – családok jelenlévő utódait. Beszédében rámutatott arra, hogy a nemzet és a magyar emberek sok megpróbáltatáson mentek keresztül az elmúlt csaknem száz évben. Hozzátette: „bízunk benne, hogy a következő időszakban ugyanolyan sikeresek leszünk a mindennapokban, mint Hadik András tábornagy volt a csatatéren."

1595908820
 

A konferencia előadásaiból kirajzolódót egy nagy formátumú hazafi alakja, aki egyaránt volt kiváló hadvezér, jó képességű politikus és diplomata. Olyan emberé, aki, bár soha nem tanulta a katonai ismereteket, mégis a hadtörténelmünk egyik legsikeresebb alakja lett. Aki a saját erejéből lett gróf, és magas rangú katona. Akinek több ezer kötetes könyvtárában egyaránt megtalálhatóak voltak a szépirodalmi művek, a filozófiai, a jogi, a történelmi, a földrajzi, a természettudományi, sőt a gazdasági, mezőgazdasági kötetek is.

A konferenciára érkező Fodor Lajos államtitkár beszédében méltatta a 300 esztendővel ezelőtt született gróf Hadik András tábornagy életútját, tetteit. „A vitézség, a bátorság, a becsület, a személyes példamutatás ma is nélkülözhetetlen erények a katonai pályán" – jelentette ki az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a jeles magyar katona nemcsak a kardforgatáshoz értett, hanem a közigazgatásban, a császári udvarban is nagyszerű alkotómunkát végzett.

1595908820
 

A múzeum Hadik-kiállítását Szapáry György és Fodor Lajos nyitották meg. Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik Hadik András hagyatékának megőrzésén fáradoztak, illetve most is ezt teszik.

Az esemény első része a Hadik-szobornál megtartott koszorúzással zárult. Itt Fodor Lajos, Szapáry György, Orosz Zoltán vezérőrnagy, valamint a hagyományőrző huszárok képviselő helyezték el a megemlékezés virágait.

Az alkalmat felhasználva, itt fogadta vissza Fodor Lajos államtitkár azt a két magyar huszár-hagyományőrző tisztet, akik portugáliai NATO-szolgálatuk befejezése után lóháton tették meg a hazavezető, több mint 3000 kilométeres utat.

Kora délután a HIM Márványtermében fogadást adtak, majd a konferencia előadásokkal folytatódott.

1595908820
 

1595908821