Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi szakkör Debrecenben

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. október 3. 18:59

Csaknem félezer általános iskolás tagja van annak a honvédelmi szakkörnek, amelyet a 2011/12-es tanévben indított az MH 5. Bocskai István Lövészdandár. A tematika alapján a gyakorlati és elméleti foglalkozásokon a hetedikes és nyolcadikos diákok jövő tavaszig minden hónapban megismerhetnek egy-egy területet a Magyar Honvédség életéből.

1595925359
A fakultatív honvédelmi szakkör munkájában nyolc körzetbe osztva 27 általános iskola csaknem 450 diákja vesz részt. „A program célja, hogy a fiatalok valóságos környezetben tanuljanak, tájékozódjanak, megismerjék a katonai életpályát, az elvárásokat, fejlesszék az egymás iránti figyelmet, a segítő- és együttműködési készséget" – mondta el Fekete András főhadnagy, a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj témafelelőse.

„Alkalmanként kétszer egy órában a következő elméleti és gyakorlati kérdésekkel foglalkoznak a diákok: októberben fegyverzettechnikai foglalkozáson vehetnek részt, a könyvtárban pedig adott korszakok jellegzetes katonai fegyvereiről szóló olvasmányok után kutatnak. A november témája a tereptan-foglalkozás, a terepen történő tájékozódás ősi és modern eszközei, decemberben az egészségügyi ismeretek bővítése mellett Irak megismerése a cél. Januárban az afganisztáni missziós tapasztalatok és az ország bemutatása, februárban a katonai közelharc és a Magyar Honvédség missziói, márciusban paintball, valamint a katonai hivatáshoz kapcsolódó fegyelem és szabályrendszer megismerése, míg végül áprilisban az akadálypálya leküzdése, illetve a NATO szerepének ismertetése lesz az iskolások feladata" – mondta a főhadnagy.

1595925359