Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédségi támogatással szakmérnöki képzés a Neumann János Egyetemen

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Pintér Ákos |  2024. március 26. 17:48

„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel. A Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, illetve a kecskeméti intézmény vezetői március 26-án, a Bálna Honvédelmi Központban írták alá együttműködésük megújítását.

A honvédelmi nevelés és oktatás elmúlt hónapokban kidolgozott keretstratégiájának részeként 2031-ig lefektették a védelmi ipari képzések fejlesztési irányait. Ennek fontos lépése a Neumann János Egyetem és a honvédelmi tárca együttműködésének megerősítése és megújítása, amiről ünnepélyesen március 26-án állapodtak meg a felek a budapesti Bálna Honvédelmi Központban. Az egyetem képviseletében dr. Nagy Zoltán elnök-vezérigazgató és dr. Fülöp Tamás rektor írták alá az egyezményt.

„A Neumann János Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium 2019 óta, öt éve működik együtt, a friss megállapodás azonban új lehetőséget nyit a védelmi ipar, kutatás-fejlesztés és innováció összehangolására” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Beszédében méltatta az egyetem hallgatóit, akik APEX néven védelmiipari kutató-fejlesztő csoportot alakítottak és már tanulmányi éveik alatt projektmunkákba kezdenek a Magyar Honvédség közreműködésével.

20240326v_bálna-egyezmény_PA_03

Czermann János sikerként könyvelte el az egykori kecskeméti hallgatók számának fokozatos növekedését a honvédség állományában.

„Az Ukrajnában zajló háború jelzi, hogy hazánk békéje és biztonsága nem magától értetődő. Szükség van a védelmi ipar folyamatos fejlesztésére, valamint hazájukért tenni akaró fiatalokra. Olyan elkötelezett emberekre, amilyenek a Neumann Egyetem diákjai” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek