Hosszú és rögös út vezet a sikeres afgán kivonulásig

A NATO erői 2003. óta az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával vannak Afganisztánban. Az országban más közösségek is részt vesznek az akcióban: az Európai Unió például az EUROPOL keretei között rendvédelmi feladatokat lát el. Jelenleg mintegy 47 ország van bent Afganisztánban, a fegyveres erők létszáma pedig nemrégiben érte el a 150 ezer főt. A nemzetközi katonaság „evolúciója" azonban teljesen más utat járt be, mint a Balkánon. Boszniába, majd Koszovóba a NATO 60 ezer fővel vonult be, míg a jóval nagyobb és sokkal nehezebben kontrollálható Afganisztánba eleinte csupán 45 ezer főt vezényeltek. Barack Obama korábban két ígéretet is tett. Az egyik az volt, hogy jelentősen növelik a harcoló alakulatok számát. Ez meg is történt, hiszen az elmúlt másfél évben 100 ezer fős erősítés érkezett. A másik pedig az volt, hogy 2011-ben megkezdik az amerikai erők kivonását, s 2014-re a nemzetközi erők elhagyják Afganisztánt.

Egyre veszélyesebb válsággóc

Afganisztán a Föld harmadik legszegényebb országa. A GDP-je alig éri el a 14 milliárd dollárt, miközben az USA évente százmilliárd dollárt költ a misszióra. (Az USA nem csak a NATO keretei között van jelen az országban, az OEF misszióban önállóan is végrehajt akciókat.) Az ország lakosságának csak 23 százaléka jut megfelelő ivóvízhez, a 15 év feletti lakosság 76 százaléka pedig írástudatlan. Ez egyhamar nem is fog megváltozni, hiszen az iskoláskorú gyermekek 30 százaléka családfenntartó. Afganisztán ugyanakkor a Föld legfőbb kábítószer-termelő országai közé tartozik. Itt termelik meg a világ heroinjának 92 százalékát. A célországok közé Oroszország és Európa egyes államai tartoznak. Az állam ugyanakkor válságból-válságba zuhan, gyakorlatilag 30 éve folyamatosan háborúk zajlanak. Mindeközben a nemzetközi terrorizmus (főként az al-Kaida) búvóhelyévé lett az ország afgán-pakisztáni határvidék. Mindezek a világ legveszélyesebb válsággócává emelték.

A mostanra eszkalálódott katonai-biztonságpolitikai helyzet gyökerei 2001. szeptember 11-ég nyúlnak vissza. Ezt követően az ENSZ felhatalmazása mellett csapást mért az USA az al-Kaidát támogató tálibok fészkére – mondta Mátyus Sándor. A volt kabuli nagykövet hozzátette: az akciót azonban nem követték egyéb lépések, nem irányult elegendő figyelem a nemzetközi közösség részéről Afganisztánra. 2006-ban tovább romlott a helyzet. A diplomata erre úgy emlékezett vissza, hogy tegnap jobb volt, mint ma, és holnap rosszabb lesz, mint tegnap. A válságkezelés eredménytelensége egyrészt abban keresendő, hogy a nemzetközi közösség újabb és újabb afganisztáni stratégiákkal állt elő, amiben egy közös volt: túl sok (akár 7-10) prioritást is megjelöltek benne. Az persze igaz, hogy a válságkezelés komplex feladat: a katonai vonatkozásai mellett politikai, diplomáciai és gazdasági vetülete is van. A diplomata utalt arra, hogy legutóbb Dan McNeil tábornok a katonai rendezés érdekében 400 ezer fős haderőt irányzott elő.

Mi az, ami még éppen jó?

A létszámot az ANSF-val (afgán fegyveres erőkkel) elérte a nemzetközi közösség. Mátyus Sándor elmondta: a 250 ezer főre tehető ANSF a katonaság mellett magában foglalja a rendvédelmi erőket, valamint a biztonsági szolgálatot is. 2014-re az ANSF létszámát egyébként 300 ezer fő fölé kell majd emelni. A diplomata szerint ugyanakkor a 250 ezer fő leginkább csak a fizetési listán létezik. Sok a dezertálás, kevés a jól képzett tiszt, olyan, aki önállóan is képes egy-egy bevetést levezényelni. Az immár 400 ezer fővel szemben egy 30-40 ezer főre becsült ellenség áll szemben, akik a hivatalos kormányzattal szemben álló tálibokból, a drogüzletben érintett bűnözőkből, és a hadurakból tevődnek össze. A viszonylagos eredménytelenség legfőbb oka, hogy aszimetrikus háború zajlik az országban, a koalíciós erőknek nincs elegendő képessége az elért eredmények megtartására. Az sem mellékes, hogy a misszióban részt vevő országokban gyengül az akció támogatottsága.

Jelenleg a NATO legújabb stratégiája az afgán válság rendezésére a „Clear, Hold, Build", vagyis: tisztítsd meg, tartsd meg és add át, valamint építkezz. Most az első fázisban van az akció: a katonák tartományról, tartományra haladva igyekeznek csapást mérni a lázadókra: mostanság Kandahar térségében vannak katonai akciók. Ez viszonylag sikeresnek tekinthető, azonban az átadás és építkezés eredményeiről még nincs elegendő tapasztalat. A kivonulást egyébként korábban nem időponthoz, hanem eredményekhez kötötte a közösség, a két céldátum azonban új helyzetet teremtett. A résztvevő országokban jogos elvárás volt, hogy lássanak maguk előtt perspektívát: meddig kell még jelentős humán és anyagi erőfeszítést tenniük az afgán rendezés érdekében. A pontos menetrend viszont időt ad a lázadóknak, hogy felkészüljenek az új helyzetre. (Vannak olyan hangok is, hogy a magyarok elleni mostani támadás, illetve az azt követő fenyegetés nem véletlen: a lázadók igyekeznek kipuhatolni a leggyengébb láncszemet.)

A kivonulás legfontosabb feltétele egyébként az, hogy a nemzetközi közösség sikeresen át tudja adni a biztonság fenntartásának feladatát az ANSF-nak. Ennek érdekében a fő feladat az afgán katonák és rendfenntartó erők tagjainak megfelelő színvonalú kiképzése. Az átadás azonban nem csupán a katonai ellenőrzésre terjed ki, hanem a politikai és gazdasági döntésekre is, vagyis gyakorlatilag csak egy többé-kevésbé önállóan működni képes államot hagyhat maga után a nemzetközi közösség. Korábban egyébként gyakran megfogalmazták azt a vádat, hogy a rendteremtők túl sokat markoltak. Mostanra azonban már józanabbul mérik fel a lehetőségeket. Előtérbe került a pragmatizmus. Vagyis az, hogy mi az, ami elég még pont megfelel a nemzetközi közösségnek a biztonsági helyzet, a demokrácia, valamint az emberi jogok érvényesülésének tekintetében. Mára már akadnak olyan hangok is melyek szerint az már „elég jó", ha Afganisztán nem lesz többé az al-Kaida fellegvára, illetve nem lesz Pakisztánra nézve destabilizáló tényező.

Regionális rendezés

Mátyus Sándor a politikai rendezés hiátusairól is szólt. A diplomata szerint ebben

A politikai rendezés érdekében a nemzetközi közösség több feltételt is támasztott. Ezek: a fegyverletétel, az alkotmány elfogadása, illetve az al-Kaidával való kapcsolat megszakítása. A sikeres 2014-es kivonulásig a diplomácia terén is sok a feladat. Az afgán rendezés ugyanis csak regionális színtéren lehet gyümölcsöző. A folyamatba jobban be kellene vonni a szomszédos országokat. Pakisztán, Irán, és a volt szovjet tagköztársaságok ugyanis egyaránt érdekeltek a rendezésben. Mátyus Sándor hozzátette: távolabbra tekintve nagyobb szerepet kellene szánni a folyamatban Indiának, Kínának, Oroszországnak. Sőt. A muzulmán országoknak (főként az Öböl-államoknak) is jobban ki kellene venni a részüket a válságkezelésben. Ehhez képest a felsoroltak némelyikének (például Pakisztán) minimum kétséges a szerepe, míg másoknak nem elegendő a szerepvállalása.

Szétforgácsolt fejlesztési pénzek

A sikeres rendezés harmadik eleme a gazdasági-fejlesztési kérdések. Ezek egyik legfőbb problémája a hiányos koordináció. Mátyus Sándor hangsúlyozta: az elmúlt időszakban 38-40 milliárd dollár érkezett az országba, ám ennek csupán töredéke, mintegy 8 milliárd dollár ment keresztül az afgán költségvetésen. E téren az lenne a cél, hogy a helyiek a beérkező pénzek legalább 50 százaléka felett rendelkezhessenek. A pénzek felhasználása is sok kérdést vet fel. Itt az egyik legfontosabb az erők szétforgácsolása. A diplomata példaként említette: akad olyan, hogy kétmilliárd dollárból 22 ezer projektet támogat a nemzetközi közösség, a projektek 80 százaléka 100 ezer dollár alatti. A katonák egyébként a fejlesztésekben is részt vesznek. Így például kiemelten fontos illetve a PRT (a tartományi újjáépítés). Ez utóbbiról azt tartotta Mátyus Sándor, hogy nem igazán vált be. Szerinte ugyanis a fejlesztés nem a katonaság feladata. A PRT-ben egyébként Magyarország is részt vesz, hiszen 2006-ban vette át hazánk ennek irányítását a hollandoktól Baghlan tartományban.

Mátyus Sándor hangsúlyozta: akkor ez egy meglehetősen békés térség volt, ezért a magyar katonák gyakorlatilag békefenntartó mandátummal érkeztek. A nemzeti korlátozások körébe tartozik, hogy magyar katonák az északi térségben csak bizonyos feltételekkel vethetők be, nem vehetnek részt a már említett OEF akciókban, valamint a drogellenes küzdelmet is csupán információk átadásával segíthetik. A diplomata szerint ugyanakkor ezek a korlátozások csak addig működtek, amíg béke volta tartományban. A legfrissebb jelentések szerint 2006. óta idén először került Baghlan a magas kockázatú tartományok közé. Háborús körülmények között pedig indokolt lenne felülvizsgálni, hogy szükség van-e a magyar PRT-re? (A mi hozzájárulásunk a tartományi újjáépítéshez viszonylag kismértékű: a magyar parancsnok kétmillió dollár felett diszponál, míg a keleti térségben egy amerikai parancsnok rendelkezésére 30 millió dolláros keret áll.) A diplomata szerint a katonai hozzájárulásunkat az afgán rendezéshez inkább a kiképzési feladatok nagyobb mértékű vállalásával kellene teljesítenünk. Az NTM-A-ban, vagyis a NATO kiképzési missziójában egyébként jelenleg is teljesítenek a magyar katonák szolgálatot. Mint ahogy az EUROPOL-ban is hét magyar érintett.

Fotó: Archív