Húszforintos futártáska és Vécsey kézigránát
Szöveg: Szűcs László | 2007. december 6. 12:21Tűzszerészek. Õk azok az emberek, azok a katonák, akik nap mint nap kockáztatják életüket. Összegyűjtik, hatástalanítják, vagy éppen megsemmisítik azokat a veszélyes lőszereket és robbanószerkezeteket, amelyek a mai napig a földben rozsdásodnak. Több, mint hat évtizeddel a II. világháború vége után. Naponta több tűzszerész járőr járja az országot és végzi ezt a veszélyes munkát. Az egyiket elkísértük. A honvedelem.hu riportja.
Való igaz, utaztam már kényelmesebb gépjárműben is, mint a tűzszerészek járőrautója. Hátul három ember éppen hogy elfér, egy hosszabb út után pedig bizony jólesik kiszállni, s megnyújtóztatni az elgémberedett végtagokat. A hátsó ülés valószínűleg ugyanilyen kényelmetlen lehet akkor is, amikor nem egy „potyautas" cuccol be kabátostul, fényképezőgépestül, a két segédtűzszerész mellé, hanem egy harmadik szakember. Ma azonban csak kettőjüket, Ferkó Zoltán, és Nagy Balázs törzsőrmestereket osztották be Janoczkó Tibor főtörzsőrmester, járőrparancsnok mellé. Azaz jutott hely nekem is…
Fél nyolckor Hajdu Gábor mérnök ezredes, a zászlóalj parancsnoka irodájában fogadja a leadó szolgálatban lévő tűzszerész ügyeletest, és a zászlóalj felderítő főnökét. Jelentésükben kitérnek az elmúlt nap történéseire, s azt is jelzik, hogy ma hány tűzszerész járőrnek kell dolgoznia az országban. Szerencsére a függő bejelentések száma mindössze nyolc, így a 24 órás ügyeleti szolgálat mellett mindössze három, úgynevezett napi járőr szükséges ahhoz, hogy elvégezzék a feladatokat. A téli hónapokban ugyanis viszonylag kevés a bejelentés. A mezőgazdasági és az ipari földmunkák ilyenkor
szinte teljesen leállnak, s építkezésből sincsen túl sok.
Négy fénykép a falon
Hajdu ezredes reggeli programja mindig zsúfolt, ugyanis a járőrparancsnokok eligazítását is ő tartja. Az irodából kifelé
– A tragédiát mindeninek nagyon nehéz volt feldolgoznia. De talán mára már eljutottunk odáig, hogy nem gondolunk minden percben a balesetekre – mondja menet közben Hajdu Gábor. Az eligazítás rövid, tömör, velős. Nincsen szükség sok beszédre, a feladatát mindenki ismeri. Az előkerült világháborús szerkezetek megsemmisítésére használt robbanóanyag-, és a fegyverfelvétel, valamint a felszerelések gépjárműre málházása ugyancsak gördülékenyen megy. Aztán már indulhat is a járőr…
A városból kiérve a sofőr, Szabó András főtörzsőrmester rálép a gázpedálra. Az új típusú tűzszerészautó nagyon jól bírja a sebességet, Inota azonban még így is másfél óra. Beszélgetünk. Természetesen nem lehet elkerülni, hogy a tavalyi balesetek szóba kerüljenek. Mint mondják, a legrosszabb az volt, amikor a tragédia után először kellett robbantaniuk a zámolyi homokbányában. Volt, aki nem bírta ki sírás nélkül. De Szolnokra, az MH Béketámogató Kiképző Központba sem szívesen járnak a tavalyi baleset óta.
(Mint ismert, tavaly októberben, három tűzszerész vesztette életét a zámolyi homokbányában, miközben megsemmisítésre készítettek elő, egy világháborús lövedéket. Néhány hónappal korábban, májusban, a szolnoki alakulatnál, kiképzés közben történt tragédia, itt egy tűzszerész tiszt halt meg.)
– Mindannyian jó tudjuk, hogy a tűzszerész munka kockázatos, de nem lehet állandóan arra gondolni, hogy meghalhatunk. Nem kelhetünk minden reggel ezzel a gondolattal, mert akkor nem tudnánk a munkára koncentrálni – néz a szemembe Tibor, majd arról beszél, hogy ehhez a hivatáshoz szükség van a „mázlira" is. Szinte valamennyien átéltek már olyan helyzetet, amikor csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt velük tragédia.
Futártáska és szigetelőszalagok
-Egy régi futártáska, amelyet jó pár évvel ezelőtt vettem az egyik kollégámtól. Azt mondta, neki még megér egy huszast, mármint húsz forintot. Hát megkapta! Azóta minden járőrszolgálatba magammal viszem, jó helye van benne az iratoknak, s ez lett a kabalám – mosolyog. Megtudom: szinte minden tűzszerésznek van valami kabalája, sőt egyesek nagyon babonásak. Van aki, például mindig csak ugyanolyan színű szigetelőszalaggal hajlandó dolgozni, míg egy másik járőrparancsnok a tizenhármas számot igyekszik teljesen száműzni az életéből…
Inotán, a hőerőművel szemben található murvabányához vezető bekötőútnál rendőrjárőr várja a tűzszerészeket. A bányában ugyanis világháborús lőszert találtak. Nem ez az első eset, alig két hete ugyanitt dolgozott a járőr – a bánya területén egykoron nagy harcok folytak. Mint kiderül: ezúttal egy 105 milliméteres, német gyártmányú repeszromboló gránátot fordított ki a földes murvából a rakodógép.
– Kilőtt, nem szállítható, kérek engedélyt a helyszínen megsemmisíteni – ad jelentést telefonon a zászlóaljparancsnoknak Janoczkó főtörzs, majd a következő pillanatban már azt nézi, hol lehetne biztonságos körülmények között felrobbantani a veszélyes szerkezetet. Az egyik murvadomb tövét jelöli ki. A TNT-vel megszerelt repeszgránátra hordott tíz köbméter
A tűzszerészek egyik alapszabálya, hogy az előkerült robbanótestek „megtalálási helyének" környékét is át kell vizsgálni. Nem véletlen az elővigyázatosság, ezúttal egy Vécsey kézigránátot találnak.
– Nos, ez az a szerkezet, amit semmi pénzért nem mozdítanék meg. Még akkor sem, ha egy forgalmas főút közepén találnék rá. Nagyon veszélyes! – tudom meg a járőrparancsnoktól, aki máris az újabb megsemmisítést készíti elő. Rövid idő múlva felhangzik: „Vigyázz! Robbantás!" Hangosan és háromszor, ahogy azt a szabályzat előírja. A magyar gyártmányú, támadó kézigránátból semmi nem marad…
Egy ellopott, tizenhárom megtalált lőszer
A másik címre, Balinkára tartva, arról faggatom a fiúkat, hogy ki, miért lett tűzszerész. Tibor még sorkatonaként ismerkedett meg a szakmával, 1994-ben vonult be az alakulat jogelődjéhez, a tűzszerész és aknakutató zászlóaljhoz. Vizsgázott segédtűzszerészként szerelt le, majd kiderült, hogy Borsod megyei lakóhelyén egyáltalán nem tud elhelyezkedni, így szerződésesként tért vissza a fővárosba, a tűzszerészekhez. 1999-ben szerezte meg a járőrparancsnoki képesítést. Azóta több ezer robbanótestet hatástalanított és semmisített meg.
Balázs nemrég végzett a tiszthelyettes iskolában, műszaki szakon. A mostani az első beosztása, és nagyon szereti, amit csinál. Harmadosztályú tűzszerészként szeretné még tovább képezni magát, s amint lehet, járőrparancsnokként dolgozni. Zoltán ugyancsak harmadosztályú fokozattal rendelkezik, de ő a debreceni lövészdandártól jelentkezett át, amikor kiderült, hogy tűzszerészeket keresnek. András pedig rutinos sofőr, több mint tíz éve vezet tűzszerész járőrautót.
Balinkán aztán kiderül: a néhány nappal korábban bejelentett, a falu határában lévő szántóföldön talált világháborús lövedéknek nyoma veszett. Sajnos nem ez az első eset. Általában vasgyűjtők szedik össze a rozsdás lövedékeket, nem is sejtve, hogy ezzel életüket kockáztatják. A több mint hatvan évig föld alatt lévő szerkezetek ugyanis kiszámíthatatlanok, egy rossz mozdulat, s akár fel is robbanhat a vashulladéknak szánt szerkezet.
– Ilyen esetben mindig feljelentést kell tennem – mondja Janoczkó főtörzs, s már tárcsázza is a rendőrség számát. Amíg a körzeti megbízott a helyszínre ér, a két segédtűzszerész műszerrel vizsgálja át a környéket. A fémdetektor szinte folyamatosan visít, jelezve: valami van a föld alatt. A fiúk óvatosan kezdik el lapátolni a felszántott, az elmúlt napok esőzéseitől sárcsomókba összeállt földet. Az egyik rozsdás lövedék a másik után kerül elő. Nyolcvannyolc milliméteres repeszromboló és páncéltörő lőszerek, összesen tizenhárom darab. Némelyik még az eredeti tároló konténerében van, melynek gyárilag zöldre festett fedelén jól látszik a gyártási évszám: 1944. Valószínűleg egy tüzérségi tüzelőállás lehetett itt
a háborúban, annak lövedékeit rejtette hat évtizedig a szántóföld.
A tűzszerészek láthatóan nagy lelkesedéssel kutatnak az újabb lőszerek után. Mint mondják, az ilyen esetek „lelki pluszt" nyújtanak nekik, és a napi feladatok mellett felüdülést jelentenek.
Kézigránát a sírgödörben
Mivel a feltárás közben besötétedett, és ekkora mennyiség nem férne fel a járőrautóra, Janoczkó főtörzs egyeztet a
Elindulunk hazafelé. A hangulaton érződik, hogy vége a napnak, ilyenkor már egy kicsit ki lehet engedni. Előjönnek a régi esetek. Természetesen mindenkinek vannak mesébe illő sztorijai. Tiborra egyszer például egy egész gyászoló család várt. A gyáli temetőben ugyanis csak közvetlenül a temetés előtt lehet kiásni a sír helyét. Az innen előkerült kézigránátot viszont meg kellett semmisíteni, így a temetést néhány órával muszáj volt elhalasztani. Győrben, az autógyárban pedig egyszer egy teljes műszak túlórázott, mert a közelben talált bomba hatástalanításáig le kellett zárni az üzemet…
Este van már, mire Budapestre érünk. A srácokon is jól látszik, hogy hosszú volt a nap. Pedig még el kell számolni a megmaradt robbanóanyaggal, és az összes felszerelést biztonságba kell helyezni. Aztán mindenki siet haza a családjához. Janoczkó főtörzs például azt tervezi, hogy ma este ő altatja el hároméves kisfiát. Állítólag nincs szebb annál, mint amikor azt mondja: „apa".
