Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irak: nincs határidő az amerikai csapatkivonásra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. augusztus 23. 7:46

Nem szab határidőt az amerikai csapatok kivonásának az Irakban szolgáló amerikai erők jövőbeli jogállásáról szóló amerikai-iraki szerződéstervezet, de Bagdad azt szeretné, hogy az amerikai harcoló katonák 2011. végéig elhagyják az országot – közölte csütörtökön Ali al-Dabbagh iraki kormányszóvivő.

“A tervezet nem tartalmaz pontos dátumokat" – mondta al-Dabbah, aki szerint az iraki tárgyalók azt javasolják, hogy az amerikai katonák a jövő év közepéig fejezzék be a járőrözést az iraki városokban és falvakban, a harcoló csapatok pedig 2011. végéig hagyják el Irakot.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az említett időpontokat még nem rögzítették a megállapodás tervezetében, azok csupán az iraki kormány álláspontját tükrözik.

Az amerikai-iraki szerződés egyik legfőbb célja, hogy lehetővé tegye az amerikai csapatok iraki állomásoztatását ez év vége után is, amikor is lejár az ENSZ Biztonsági Tanácsa által megszabott, többszörösen meghosszabbított mandátumuk.

A szerződésnek emellett rendelkeznie kell az amerikai katonák és magán biztonsági cégek alkalmazottainak a jogi mentességéről, valamint az amerikai fogságban lévő iraki foglyok sorsáról.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pénteken tett váratlan látogatást Bagdadban, és úgy nyilatkozott útja alkalmával, hogy Washington és Bagdad már nagyon közel van a megállapodáshoz. Ezt megerősítette Hosjar Zebari iraki külügyminiszter is.