Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael előfeltételek nélkül is kész tárgyalni

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. június 16. 11:07

Előfeltételek nélkül kész tárgyalóasztalhoz ülni Izrael a palesztinokkal és minden arab országgal – hangoztatta Avigdor Liberman külügyminiszter hétfőn este Luxembourgban.

Az európai uniós tagországokat képviselő kollégáival folytatott találkozója után a keményvonalasok közé sorolt külügyminiszter megerősítette azt az állásfoglalást, amely Benjámin Netanjahu miniszterelnök előző esti beszédében hangzott el a palesztinokkal szembeni viszonyról.

A kormányfő először mutatott hajlandóságot egy önálló palesztin állam elfogadására. Ugyanakkor ehhez számos feltételt is felsorolt, köztük azt, hogy nemzetközi biztosítékok garantálják: az új államnak nem lesz hadserege, továbbá a palesztinok is elfogadják Izraelt a zsidó nép államaként.

Liberman – aki hétfőn előzőleg a NATO brüsszeli székhelyére is ellátogatott – most azt mondta, hogy a tárgyalások megkezdésére a kormány feltételek nélkül is készen áll.

Jelezte, hogy ez Szíriára is vonatkozik.
A külügyminiszter világossá tette: a Netanjahu-beszédben elhangzott álláspontot a kormány azzal együtt is fenntartja, hogy elhangzása óta számos bírálat érte több irányból, köztük arab és európai politikusok részéről.

Kérdések kapcsán Liberman kitért Irán témájára is. Hangoztatta, hogy Izrael a térségben a legnagyobb fenyegetésnek tekinti Teheránt, sőt a szélesebb értelmű nemzetközi stabilitást veszélyeztető egyik fő tényezőnek is.

A jelenlegi iráni belső helyzetet viszont nem kívánta kommentálni. Leszögezte, hogy a választásokat és a tüntetéseket belügyként kezelik.