Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadétok, helikopterek, tűzszerészek

Az elmúlt hét kiemelt cikkei

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. szeptember 7. 9:07

Összeállításunkban az elmúlt hét kiemelt cikkeit olvashatják.

Négyezer-hatszáz honvéd kadét kezdte meg az idei tanévet

Az idei tanévnyitók időszaka különleges a honvéd kadétok számára és a honvédelmi nevelés körében, hiszen a 2022/23-as tanévben megnyitotta kapuit a hódmezővásárhelyi, valamint a szolnoki honvéd középiskola és kollégium. Ezzel – a debreceni és nyíregyházi intézményekkel együtt – négyre nőtt a Honvéd Kadét Program harmadik szintjén működő oktatási intézetek száma. A program fejlődéséről, jelenéről és jövőjéről dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokával beszélgettünk.

A teljes cikk itt érhető el.

35.het cikk 01

Segítség az égből

Az idei nyár a nagy kiterjedésű erdő- és bozóttüzekről is emlékezetes marad. Az éghajlatváltozás következtében minden eddiginél több helyen csaptak fel az emberéletet, házakat és településeket is veszélyeztető lángok.

A teljes cikk itt érhető el.

35.het cikk 02

17. századi mozsárgolyót hoztak felszínre a tűzszerészek

Különleges lövedékre bukkantak az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerész búvárai egy kiképző merülés során a Duna belvárosi folyamszakaszán.

A teljes cikk itt érhető el.

35.het cikk 03
Címkékhonvédelem