Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadétok között - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. április 15. 11:46

Diákjaik számára az ország százöt középiskolája kínál lehetőséget a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által a 2017/18-as tanévben indított Honvéd Kadét Programra történő jelentkezésre. A hazafias és honvédelmi nevelést erősítő, tartalmában, tematikájában és nevében is megújult – korábban KatonaSuli néven ismert – képzés célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a katonai pálya iránt.

MH_2022_4_borito

Öt év alatt nyolcvan település százöt tanintézménye csatlakozott már a Honvédelmi Minisztérium által támogatott Honvéd Kadét Programhoz. Ezek az oktatási intézmények együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Honvédség kijelölt szervezetével és a Honvédelmi Sportszövetséggel, amelyek szakmai támogatást, továbbá a pedagógusok számára továbbképzési és mentorálási lehetőséget biztosítanak. Az idei (2021/22-es) tanévben már 4618 diák vesz részt a folyamat valamelyik fázisában.

– A Honvéd Kadét Programnak nem a katonai toborzás a célja. A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése mellett elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalokban tudatosuljanak az Alaptörvényben is rögzített eszmék, például: „Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.” Reményeink szerint persze a hatékonyan végzett honvédelmi nevelés eredményeként egyre több fiatal választja majd a katonai szolgálatot. A pályaorientációs előadások és az ezekhez kapcsolódó gyakorlati foglalkozások alkalmával egyébként mindenkinek lehetősége nyílik a katonák élet- és szolgálati körülményeinek megismerésére is – foglalta össze a folyamat legfontosabb célkitűzéseit Almási László alezredes, a HM Honvédelmi Nevelési és Ifjúságstratégiai Osztály vezetője.

További részletek a Magyar Honvéd magazin április 14-én megjelent számában!