Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák a Colosseumnál

Szöveg: fn.hu/honvedelem.hu |  2008. augusztus 5. 14:57

Az olasz védelmi minisztérium közlése szerint több száz katona teljesít szolgálatot a nagyobb olasz városokban a kormány utcai bűnözés elleni harcának részeként. Csak Rómába mintegy 400 katonát telepítettek, főként a metró- és vonatállomások, valamint egy bevándorlási központ közelébe.

Milánóban 150 katona járőrözött a Duomo katedrálisnál és olyan kiemelt fontosságú helyszíneken, mint az amerikai konzulátus, vagy a város zsinagógája. Helyszíni jelentések szerint fegyveres csapatok jelentek meg Nápoly, Bologna és Palermo utcáin is.

„A közeljövőben még több katona fog védelmet nyújtani az utcai bűnözés ellen, a végső létszám nagyjából 3000 fő lesz" – mondta Mario Busi a védelmi minisztérium embere. Ignazio La Russa védelmi miniszter elutasította azokat a vádakat, hogy az egyenruhások félelmet keltenének a civil lakosságban. Úgy véli, ennek pont az ellenkezője igaz, az emberek végre biztonságban érezhetik magukat.

Silvio Berlusconi konzervatív kormánya a biztonsági intézkedéseket és a bevándorlókat érintő törvények szigorítását a közbiztonság javításának szükségességével magyarázza.

Berlusconi áprilisi választási győzelmét követően a jog és a rend helyreállítását tűzte ki elsőrendű céljaként. Ellene egyébként több korrupciós ügyben is folyik a nyomozás.

Az intézkedéseket ellenzők egy része úgy véli, az olasz városok militarizálása rossz irányba mutat. Mások szerint a 3000 katona felvonultatása csak egy kormányzati show része. A kilencvenes évek elején egyébként küldtek már katonákat Szicíliába, hogy tehermentesítsék az ottani rendőrséget a maffia elleni küzdelemben.

Címkékjárőrjog