Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb háborús bűnösöket találtak Belgrádban

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. augusztus 5. 14:49

A háborús bűncselekmények ügyében eljáró szerb ügyészi hivatal vádat emelt kedden két szerb férfi ellen: a Belgrádban közzétett vádirat szerint Branko Grujic és Branko Popovic 1992-ben utasítást adott mintegy 700 muzulmán civil deportálására, bántalmazására, illetve megölésére a kelet-boszniai Zvornik városa közelében.

Az ügyészi hivatal megállapítása szerint Grujic – a város akkori polgármestere – és Popovic – a Szarajevótól északkeletre fekvő, Szerbiával határos térség katonai vezetője – “tudatosan és összehangoltan" részt vett muzulmán civilek “tömeges legyilkolásában".

A megöltek közül eddig 270, különböző tömegsírokból előkerült ember holttestét sikerült azonosítani.

A két férfi három tettestársát júniusban 3-tól 15 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték Belgrádban. Az ügyet előbb a hágai Nemzetközi Törvényszék vizsgálta, majd 2004-ben átadta a szerb igazságszolgáltatásnak. A zvorniki tömegmészárlást a legsúlyosabb háborús bűncselekménynek tartják a szintén kelet-boszniai Srebrenicában történtek mellett, ahol 1995 júliusában mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút gyilkoltak le szerb fegyveresek.