Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többezer óra a levegőben

Szöveg: Szabó Béla |  2008. augusztus 5. 13:19

Noha az 504-es oldalszámú AN-26-os repülőgép normál kiképzési feladatra szállt fel a kecskeméti repülőtérről, indulása mégis rendhagyó volt: rövid ünnepléssel kezdődött. A fedélzetén tartózkodott ugyanis három olyan pilóta is akik összesen 16 000 órát töltöttek már el a levegőben. Vagyis eddigi életükből összesen bő másfél évet!

 

 
Hábensusz „Nyúl" Zoltán századost hétezredik, Torma „Béci" Béla őrnagyot ötezredik, Takács „Kígyó" Ferenc századost

pedig négyezredik repült órája alkalmával köszöntötték a felszállás előtti rövid ünnepségen. Az emlékplaketteket a mostani feladat gépparancsnoka, Nagy József ezredes – az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokának szállító helyettese – adta át az ünnepelteknek, akik aztán rögtön el is foglalták helyüket a gépen.

Hábensusz százados a rádiónál, Torma őrnagy a második repülőgép vezető ülésében, Takács százados pedig a megfigyelő munkaállásában. A mai feladat navigáció gyakorlás, műszeres bejövetelek gyakorlása, valamint földközeli repülés.

S a holnapi, holnaputáni? Mint az elmúlt hosszú évek során mindig is: szállítás Irakba, Afganisztánba, Ciprusra, a Sínai-félszigetre, a Balkánra, vagyis mindenhová, ahol magyar katonák teljesítenek külszolgálatot.

Fotók: Rácz Tünde