Katonanők misszióban

– Ez már a harmadik misszióm, ráadásul a zászlóalj több katonájával is szolgáltam már együtt itt Pec-ben 2006-ban a MH KFOR század kötelékében – meséli Sándor Mária főtörzsőrmester (1. képünkön), az MH KFOR Zászlóalj ügyviteli részlegvezetője. Mint elmondja: „az akkori állapotokhoz képest a tábor – akárcsak maga Koszovó – hatalmas fejlődésen ment keresztül. A táborban sokkal több lehetőség van a szabadidő eltöltésére, számos közösségi hely épült, ahol lehetőségünk van a napi hajtás után kikapcsolódni. Viszont van, ami nem változott a két év alatt: az olasz konyha továbbra sem felel meg a fűszeres ízekhez szokott magyar gyomornak. Ennek ellenére jól érzem magam, ráadásul most egy új és izgalmas dologban is kipróbálhatom magam. Az olaszok biztosítottak számunkra egy óra műsoridőt az általuk üzemeltetett tábori rádióban, ahol én vagyok az egyik műsorvezető. Én személy szerint nagyon jó dolognak tartom ezt a rádióadást, a katonáktól kapott visszajelzések alapján egyre többen hallgatják, pozitív vélemények érkeznek vissza hozzám. Úgy érzem, ezzel az egy órával sikerül egy kicsit megtörni a mindennapok egyhangúságát, és ez jó dolog."

Más téren is változott a helyzet. Az elmúlt években élt egy sztereotípia, miszerint a női katonák nagyon jól elvégzik az irodai munkákat, azonban a terepmunka a férfiak szakterülete. Ezt a tézist cáfolja meg Róth Orsolya őrmester (2. képünkön), az MH KFOR Zászlóalj 1. század, 3. szakasz 2. rajának parancsnoka.

– Elsődleges feladatunk a különböző járőrtevékenységek, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok végrehajtása, úgymint figyelőpontok, illetve ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetése. De feladatunk közé tartozik még például egy szerb kolostor és az ott élő apácák védelme is. Nekem ez az első misszióm, eddig rengeteg érdekes és új tapasztalatot szereztem. Otthon harcjármű-irányzó volt a beosztásom, most itt kint rajparancsnokként más jellegű a feladatom. Az egyik legnagyobb kihívás számomra, hogy parancsnokként figyelnem kell a beosztott katonáimra, irányítanom, vezetnem kell őket. Most már teljes mértékben elfogadnak, eleinte ez kicsit nehezebben ment nekik, de szerencsére akkor sem adódott semmi gond vagy probléma ebből – mondja a fiatal őrmester.

Az tehát már nyugodtan kijelenthető, hogy a honvédségen belül elfogadott lett a katonanők jelenléte. A tapasztalatok azt mutatják, a lakosság is kezdi elfogadni, hogy az egyenruha nem mindig egy marcona férfit takar.

– CIMIC-esként elsődleges feladatom a civil lakossággal, a műveleti területen lévő kormányzati- és nem kormányzati szervekkel, illetve különböző civil szervezetekkel való kapcsolattartás – mesélni Földházi Enikő főhadnagy (3. képünkön), a MH KFOR Zászlóalj CIMIC-PSYOPS csoport CIMIC beosztott tisztje.

– Eddig azt tapasztaltam, hogy a helyiek nem jönnek zavarba, mikor szembesülnek vele, hogy lányok vagyunk. Barátságosan viszonyulnak hozzánk. Az eddig eltelt időszak alatt semmiféle probléma nem adódott abból, ha esetleg egy idősebb férfi vezetővel kellett tárgyalnunk. A gyerekek pedig a kezdeti megilletődöttséget követően sokkal nyitottabbak felénk – teszi hozzá.

Felvetődhet a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a család összetartója, az „anya" fél évre távol kerül családtól? Ignéczi Andrásné zászlóst (4. képünkön) , a zászlóalj személyügyi részlegének beosztottját férje mellett három gyermeke várja haza.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz távol lenni a családtól. Különösen akkor nehéz, amikor a telefonbeszélgetések során elmondják a napi nehézségeiket, és én nem tudok nekik segíteni. Innen, ilyen távolságból tehetetlen vagyok, ami nagyon rossz érzés, de ugyanakkor tudom, hogy nem kell félteni őket. Szerencsére a férjem kiválóan főz, a gyerekek pedig besegítenek a házimunkába. De azért már várnak haza, és én is nagyon szeretném már újra látni őket 
– tudjuk meg a zászlóstól.

Fotók: Smidróczki Róbert