Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két új dúsítóüzem Iránban?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. február 23. 6:29

Elképzelhető, hogy Irán már a március 21-én kezdődő új évben megépít két új urándúsító üzemet, és ezek kapacitása legalább akkora lesz, mint a natanzi atomlétesítményé – jelentette be hétfőn az iráni atomenergia-ügynökség vezetője, akit az Isna hírügynökség idézett.

Teherán már korábban bejelentette, hogy atomprogramjának jelentős lépéseként tíz új urándúsító üzem építését tervezi. Ebből a tízből épülne meg kettő az idén. A létező egyetlen urándúsító üzemben, a natanziban 8 ezer centrifugát tárolnak, ebből egyes források szerint 3700, mások szerint 4600 működik, de állítólag az üzemben akár 50 ezer centrifuga is üzemeltethető.

Ali Akbar Szalehi közölte: az ügynökség húsz javaslatot tett Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknek az új létesítmények helyére. A hegyek között építik fel őket, hogy “védve legyenek minden támadástól". Az új üzemekben új centrifugákat működtetnek majd, de hogy milyen típusúakat, azt az államfő csak április 9-én jelenti be – tette hozzá.

Irán szeretné megteremteni annak lehetőségét, hogy évente 250-300 tonna nukleáris fűtőanyagot tudjon előállítani majdani atomreaktorai számára – mondta az ügynökségvezető.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) adatai szerint Natanzban eddig 2056 kilogramm 3,5 százalékos dúsítottságú uránt állítottak elő.

Irán november 30-án jelentette be, hogy tíz új urándúsító létesítményt akar építeni. Ez válasz volt arra, hogy a NAÜ határozatban elítélte Iránt nukleáris politikája, egyebek mellett azért, mert Teherán egy ideig eltitkolta, hogy folyamatban van egy második urándúsító üzemének felépítése. Korábban nem közölte Teherán, hogyan ütemeznék a tíz üzem felépítését.

A NAÜ főigazgatója várhatóan március első hetében a kormányzótanács elé terjeszt egy jelentést, amelyben megállapítja: elképzelhető, hogy Irán atomfegyver gyártására alkalmas urándúsítással kísérletezik, illetve esetleg rakétatöltet előállításán dolgozott vagy dolgozik. A jelentést a minap kiszivárogtatták a sajtónak. A beszámoló “részletes, összefüggő és technikai részleteit tekintve hihető" információkra hivatkozik, és felsorol számos tevékenységet, amelyeket “a jelek szerint 2004 után is folytattak". Irán szerint a jelentés azt erősíti meg, hogy Teherán nukleáris tevékenysége békés célú.

Címkékrakéta