Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kézigránát a házban és a buszmegállóban

Szöveg: Szűcs László |  2009. július 20. 11:58

A 29. héten, azaz július 13–19-e között 48 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 18 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Nagy Balázs törzsőrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1251 bejelentést kaptak.

Július 13-án Jászberényből értesítették a Magyar Honvédség tűzszerészeit, hogy a Nagykátai úton található buszmegálló mellett, az arra járók egy feltételezhetően világháborús robbanószerkezetet találtak. A helyszínre érkező járőr – Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy 105 milliméteres repeszgránátot hagyott valaki az út szélén. Azt sajnos nem sikerült megállapítani, hogy ki „vesztette el" a veszélyes szerkezetet, amelyet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

Ugyanezen a napon Fóton is akadt dolguk a tűzszerészeknek, a Fruzsina úton található egyik magánház felújítása közben ugyanis egy F1-es típusú kézigránátra bukkantak a munkások. Természetesen azonnal értesítették a Magyar Honvédség szakembereit. A Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr a kézigránátot a közelben kijelölt robbantási helyen semmisítette meg.

Július 15-én a Nógrád megyei Diósjenőről riasztották a tűzszerészeket, hogy a gyermektábor mellett erdős részen egy második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetre bukkantak a táborlakók. A helyszínre érkező járőr – Érsek János törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy 85 milliméteres légvédelmi repeszgránát került elő, amelyek a helyszínen megsemmisítettek.

Július 16-án a Komárom-Esztergom megyei Szárligetről kapták a bejelentést a Magyar Honvédség tűzszerészei, hogy a Petőfi Sándor úton található buszmegállóban egy világháborús kézigránátot találtak. A Szollár Norbert vezetésével helyszínre érkező járőr nem tudta megállapítani, hogy a gránát miként került a közterültre, ám a szerkezetet a központi gyűjtőbe szállították.

Ugyanezen a napon a Fejér megyei Seregélyesen is akadt tennivalójuk a tűzszerészeknek, hiszen a Fő úton, egy családi ház alapjainak kiásása közben egy FAB–50-es típusú, szovjet gyártmányú repeszbombát találtak a munkások. A bomba gyújtószerkezetét a helyszínen a Kiss Henrik törzsőrmester vezette járőr kiszerelte és megsemmisítette. A bombatestet pedig a központi gyűjtőbe szállították.

Július 17-én a főváros XVI. kerületében, az Újszász utcában földmunkálatok közben több, a második világháborúból visszamaradt lőszerre és robbanószerkezetre bukkantak az ott dolgozó munkások. A Kiss Henrik törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tűzszerész járőr összesen hat darab, orosz gyártmányú 2,5 kilogrammos kommulatív bombát, két darab 12,5 milliméteres, valamint három darab 23 milliméteres szovjet lőszert és egy kilogrammnyi 7,92 milliméteres lőszert szállított a központi gyűjtőbe.

Ugyancsak ezen a napon Balatonaligán, a Klapka úton is dolguk akadt a tűzszerészeknek. Ezúttal nem egy világháborús robbanószerkezetről, hanem egy öt centiméter átmérőjű tűzijáték rakétáról szólt a bejelentés, amelyet vélhetően valaki még szilveszterkor hagyott kinn a közterületet, ám csak most akadtak rá az arra járók. A pirotechnikai szerkezetet a Hadházi Sándor zászlós vezette járőr a helyszínen megsemmisítette.