Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kim Dzsong Il súlyos beteg

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 17. 12:04

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető súlyos gégegyulladásban szenved, ami vélhetően annak tudható be, hogy rengeteget dohányzik és nagy mennyiségben fogyaszt alkoholt – jelentette szerdán egy szöuli rádióállomás, amely az Észak-Koreában zajló eseményekről igyekszik információt szerezni. Úgy tudják, a 67 éves Kim már csak minden másnap képes dolgozni.

A rádió állítása szerint ezt egy “magas szintű észak-koreai forrásból" tudta meg, mint ahogy azt is: Kim betegsége az elmúlt hónapban jelentősen rosszabbodott. Dél-koreai hivatalos körök nem erősítették meg a rádió értesülését.

Az észak-koreai vezető egészségi állapotának alakulását a média megkülönböztetett figyelemmel kíséri, hiszen ha a teljhatalommal rendelkező Kim úgy halna meg, hogy nem nevezte meg utódát, elkeseredett hatalmi harc alakulhat ki Észak-Koreában.

Kimet tavaly szélütés érte, és vesepanaszai is támadtak.