Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiskunfélegyházára érkezett a könyvvonat

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. december 17. 6:07

A Zrínyi Média könyvvonata a Kiskunság fővárosába, Kiskunfélegyházára érkezett december 16-án, s a környéken hét megállóhelyen állt meg jelképesen (mert a piciny települések többségén természetesen a vonat nem áll meg – nincs állomás).

Bugac, Fülöpjakab, Gátér, Kunszállás, Petőfiszállás, Pálmonostora, Tiszaalpár képviselői vették át karácsonyra a Zrínyi Média ajándékát, csomagonként 30-35 válogatott könyvet az egykori legendás Zrínyi Könyvkiadó hagyatékából.

Az ünnepségen, ahol a könyveket átadtuk, a Zurgó együttes adott hatalmas koncertet egyben azon 250 tanár, tanító, tanyai tanítóbácsik és –nénik tiszteletére, akik karácsonyra mind a kétszázötvenen ajándékba kapják Gubcsi Lajos: Egy kun Budán és Pesten című páratlan élet-, kor- és közrajzi regényének tiszteletpéldányát.

Ízelítőül a könyvvonat eddigi állomásairól:
A Felvidéken járt a Könyvvonat
Erdélyben a Könyvvonat
Begördült a könyvvonat a forgószárnyasokhoz
Szolnokra érkezett a könyvvonat
Begördült a „könyvvonat" Szentendrére
Székesfehérvárra érkezett a „könyvvonat"
Tatára érkezett a „könyvvonat"
A Zrínyi Kft. adományai alakulatoknak