„Kiugrástól a kitörésig”

Az Illésfalvi Péter hadtörténész vezette műhelybeszélgetés résztvevői Számvéber Norbert alezredes, hadtörténész, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója, Ungváry Krisztián hadtörténész, az MTA doktora, Bartha Ákos hadtörténész, a Bölcsészettudományi Kutató Központ kutatója és Ványai Márton történész voltak.

A beszélgetés elején Illésfalvi Péter felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk második világháborús szerepvállalásának két olyan epizódja van, amely erősen jelen van a közbeszédben: az egyik a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni szerepvállalásához, a másik pedig a Budapest elleni szovjet offenzívához köthető. „Mondhatjuk-e azt, hogy az utóbbi időben egy markáns eltolódás van a budapesti ostrom irányában?” – tette fel a kérdést. Ungváry Krisztián szerint ennek egyik oka, hogy – a Don-kanyarral szemben – az egykori ostrom helyszínei elérhető közelségben vannak, de szót ejtett az események emlékezetpolitikai jelentőségéről is. Ugyanakkor kitért arra is, hogy Budapest ostroma nagymértékben hozzájárult a háború elhúzódásához.

Számvéber Norbert alezredes úgy fogalmazott: a főváros birtoklásáért folytatott harcoknak valóban jól dokumentálható helyszínei vannak még napjainkban is. „A főváros körül és a fővárosért folytatott harcok egy rendszert alkotnak, amelyek jelentős hatással voltak a keleti hadszíntér eseményeinek kimenetelére.” Elmondta azt is, ugyan a Don-kanyarban elszenvedett veszteségek szinte minden magyar családot érintettek, ugyanakkor az ostrom jelentősége sokkal hangsúlyosabb.

„Ezek a helyszínek nemcsak bejárhatók, hanem sok esetben a mai napig változatlanok is. Budapesten bizonyos háztömbökben, bizonyos utcákban megállt az idő, hiszen a fővárosért folytatott ostrom nyomai kézzelfoghatóan jelen vannak” – nevezte meg személyes kötődését a témához Ványai Márton.

Bartha Ákos a magyar ellenállás kutatása közben bukkant olyan nevekre és információkra, amelyek révén közelebb jutott Budapest ostromának eseményeihez. „Úgy gondolom, azért is unikális Budapest ostroma, mert egyszerre nagyon sok esemény – német megszállás, nyilas hatalomátvétel, magyar fegyveres ellenállás a németekkel és a nyilasokkal szemben, valamint végezetül az ostrom – történt egyszerre, amelyek külön-külön is sok kérdést vetnek fel napjainkig.”

A bevezetés után a résztvevők kitértek a Kárpát-medence, valamint a magyar főváros hadműveleti jelentőségére, illetve ezek változására a Horthy-kiugrási kísérlet kudarca után. Számvéber Norbert ennek kapcsán felvetette a kérdést: a német jelenlét mellett vajon a magyar csapatoknak lett volna-e esélye fegyveresen véghezvinni a magyar kiugrást. Ungváry Krisztián erre reagálva úgy fogalmazott, ha a fronton harcoló hadseregek valamelyike átáll a szovjet csapatokhoz, vagy leteszi a fegyvert, akkor az a németek számára kezelhetetlen helyzetet teremthetett volna. „A fő kérdés az, hogyan reagáltak volna a Budapesten állomásozó magyar csapatok, valamint a magyar lakosság, ha a német szövetséges elkezdi tüzérséggel lövetni a kormányzó székhelyét. Az a gyanúm, ez nem növelte volna a német fegyvertárs melletti elkötelezettséget, ugyanakkor a német erők arra teljesen elégtelenek voltak, hogy aktív magyar segítség nélkül megtartsák a Kárpát-medencét” – tette hozzá. Alternatív forgatókönyvként Ungváry Krisztián a varsói felkelést hozta fel példaként, ahol a német tüzérségi fölény ellenére a rosszul felszerelt felkelő csoportok hetekig kitartottak. „Ha a varsói felkelőknek annyi páncéltörő és nehézfegyvere lett volna, mint a budapesti honvéderőknek, akkor jelentősen tovább tudták volna tartani magukat, ami a németek számára komoly időveszteség lett volna” – mondta Ungváry Krisztián, majd rámutatott arra, amennyiben a német erők le vannak kötve Budapesten, abban az esetben páncélos erőiket nem tudták volna időben visszavonni Debrecen térségéből.

Számvéber Norbert alezredes erre reagálva ismertette: a Magyar Királyi Honvédség három tábori hadserege 1944 októberében német alárendeltségben harcolt. „A kiugrás Budapesten kívüli katonai kudarca részben arra vezethető vissza, hogy nem volt lehetőség megszervezni jelentősebb mennyiségű honvéderő fegyverletételét. Annál is inkább, mivel Romániában a németek már egy ilyen kataklizma-szerű összeomlást átéltek. Nem gondolom azt, hogy egy vagy két magyar tábori hadsereg átállásával a németek az egész Kárpát-medencét kiürítették volna.” Hozzátette: a korábbi német reakciókat figyelembe véve egy magyar kiugrás katonai sikere esetén a német haderő valószínűleg a Duna vonalára visszavonulva védte volna a dunántúli területeket és Budapest azon részét, amely a kezükön maradt. Számvéber alezredes emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Királyi Honvédség parancsnoki láncolata nagyon lassan reagált a kérdéses időszakban, hiszen a németek – nyilas segítséggel – az 1944. október 15-én bejelentett proklamáció után nem sokkal elfoglalták a magyar főváros kulcsfontosságú objektumait.

Bartha Ákos hadtörténész szerint a kiugrás időzítése nem volt ideális. Amennyiben erre augusztus utolsó és szeptember első hetében kerül sor, akkor a varsói felkelésnél, majd a szlovák nemzeti felkelésnél megosztott német erők nem tudtak volna hatékonyan fellépni a magyar főváros ellen.

A zűrzavaros időszak eseményeit érzékeltetve Ványai Márton, Tóth Mihály alezredes, a Magyar Királyi Honvéd Élelmező Raktár parancsnokának esetét hozta fel, aki a kérdéses időszakban Szálasi és a németek elleni kiállásra buzdított, ezért a nyilasok letartóztatták, majd Németországba hurcolták. Ezt követően ismertette a szovjet 9. gárda gépesített hadtest hadműveleti dokumentációját, amely pár sorban dokumentálta a kiugrási kísérlet társadalmi lecsapódását. Eszerint október 15-e után érezhető módon a magyar lakosság menekülése a szovjet csapatok elől mérséklődött, a kihallgatások során pedig érezhető volt a magyarok nyilasokkal szembeni ellenérzése.

Számvéber Norbert alezredes megjegyzésére reflektálva Ungváry Krisztián kitért arra, a kiugrás ténye a 22. Maria Theresia SS lovashadosztályt váratlanul érte, illetve nem elhanyagolható tény, hogy a németek nem tudták megbénítani a vár kommunikációs rendszerét. Nem minden helyen és esetben volt jelentősebb német erő, amely beavatkozhatott volna az ellenállásba. Így amennyiben a magyar csapatok – és ezt az egykori parancsnokok visszaemlékezései is alátámasztják – egyértelmű parancsot kapnak az ellenállásra, végrehajthatták volna azt – foglalta össze. A beszélgetés hátralévő részében – egyebek mellett – szó esett a budapesti hadművelet kapcsán fellelt új dokumentumokról, ezek jelentőségéről, valamint az új kutatási irányokról.

A beszélgetés teljes felvételét itt tekinthetik meg.