Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konferencia Győr katonamúltjáról

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Kormány Gábor |  2023. szeptember 22. 13:04

A Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztály szervezésében Győrben, szeptember 21-én tartották meg a „Vármegyék 1000 éve a Haza védelmében – Győr-Moson-Sopron Vármegye a honvédelem szolgálatában” konferenciát. Az előadássorozat célja az, hogy a fiatalokkal megismertesse a lakóhelyük közelében harcoló hős katonákat és jeles csatákat.

A Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztálya hagyományteremtő szándékkal indította útjára a konferenciasorozatot. A kezdeményezés célja, hogy a társadalom minél szélesebb köre, legfőképp a középiskolás generáció megismerhesse a Magyar Honvédség értékeit, múltját és jelenét, s így építhesse annak jövőjét is. A katonahősök emlékének ápolása érdekében a konferenciára nemcsak szakmájukban elismert történészeket, hanem helyi középiskolásokat is invitáltak.

„Konferenciánk Győr-Moson-Sopron Vármegye hadtörténeti múltjára irányítja figyelmünket. A vármegyében lezajlott hadtörténelmi események ugyanis a térség, s gyakran az egész ország életét meghatározták. Fontos, hogy a fiatal nemzedék ismerje és szeresse múltját és hagyományait, ápolja elődjeinek emlékét, hiszen csak annak a nemzetnek van jövője, amelyiknek múltja is van. Fontosnak tartom, hogy egy-egy vármegye, egy-egy régió ismerje meg saját értékeit, ismerje meg saját hőseit, hiszen így öröklődnek tovább generációról-generációra a követendő példák, és lesznek közeliek a ma fiataljai számára is” – fogalmazott megnyitó beszédében Horváth Tamás, a Katonai Örökség Főosztály főosztályvezetője.

KG_20230921_gyor_varmegyek_1000eve_018

A konferencia magába ölelte Győr történelmét a középkortól egészen a második világháborúig. Az előadások során a közönség megismerhette Győr középkori helyzetét Kozák-Kígyóssy Szabolcs előadásában; a terület törököktől való 1598. évi visszafoglalásának történetét dr. Bagi Zoltán Péter ismertette, továbbá prof. dr. Hermann Róbert jóvoltából átfogó képet kaptak az 1848-49-es szabadságharc eseményeiről is.

A rendezvény második felvonásában az első és második világháború került középpontba. A két világégéssel kapcsolatban Illésfalvi Péter; a Magyar Műhely Általános Művelődési Központ csapata és Pápai Bence kadét, a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum tanulója a város bombázásáról; míg Székely Sándor életéről a Hunyadi János Technikum csapata tartott előadást. 

KG_20230921_gyor_varmegyek_1000eve_002

A konferenciával párhuzamosan toborzónapot tartottak a Megyeháza téren, ahol a programot az MH Tata Helyőrségi Katonazenekar térzenéje nyitotta, majd az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred alaki bemutatójával folytatódott a műsor. Az érdeklődők a hagyományőrzők sátránál történelmi fegyvereket nézhettek meg testközelből, az MH Sportszázadnál pedig kvíz, valamint érembemutató várt a gyerekekre. A repülés iránt érdeklődők kipróbálhattak egy Gripen-szimulátort is.