Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közel száz gránátot találtak a szántóföldön

Szöveg: Szűcs László |  2012. február 7. 10:18

Az ötödik héten, azaz január 30. és február 5. között tizenhárom bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül két esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Jansik Attila százados, az alakulat megbízott felderítő főnöke a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 74 bejelentést kaptak.

Január 30-án Tatabányáról kapták a riasztást a tűzszerészek, hogy az Árpád úton, egy egészségcentrum építése közben, a területen végzett tereprendezési munkák során egy világháborús robbanószerkezetet találtak. Az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tűzszerész-járőr megállapította, hogy a munkások egy 149 milliméteres, magyar gyártmányú rombológránátra bukkantak. A veszélyes, második világháborús robbanószerkezet elszállításának idejére a rendőrök – 150 méteres sugarú körben – ideiglenesen kiköltöztették a környékbeli házakban lakókat. A gránátot végül is a közeli, szomódi honvédségi lőtéren semmisítették meg a tűzszerészek.

Január 31-én érkezett a bejelentés Kislángról, hogy a település Ödönpuszta névre hallgató külterületi részén, a szántóföldön végzett munkálatok során, feltételezhetően világháborús robbanóeszközök kerültek elő. A kiérkező járőr – Strak Vince törzsőrmester vezetésével – megkezdte a terület műszeres átvizsgálását. Mivel a szántóföldön már ekkor több tucatnyi robbanószerkezetet találtak, a munkát február 1–2-án is folytatták. Ezeken a napokon azonban már Érsek János törzsőrmester vezette a helyszínen dolgozó tűzszerészeket. A három napos „feltárást" követően közel száz darab, különböző típusú gránátot és lőszert, valamint három darab, 122 milliméteres repeszromboló gránátot szállítottak el a helyszínről.

Február 1-jén Dunaújvárosban akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Dobó István utcában, földmunkák közben ugyanis egy 120 milliméteres repesz-aknagránát került elő. A Strak Vince törzsőrmester vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy a szerkezet nem tartalmaz robbanóanyagot, így azt a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Február 2-án Szentesre kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a város belterületén található horgásztó kotrása közben egy magyar gyártmányú 100 milliméteres srapnelgránátra bukkantak. A veszélyes szerkezetet a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette tűzszerész-járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.