Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közelednek Tripolihoz a lázadók

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 16. 11:22

További két várost foglaltak el a Moammer el-Kadhafi líbiai vezető ellen lázadó fegyveres csapatok augusztus 15-én hétfőn, és ezzel ismét közelebb kerültek a kormányerők központjának számító fővároshoz, Tripolihoz. Miután a felkelők vasárnap megszerezték az irányítást a Földközi-tenger partján fekvő kulcsfontosságú nyugat-líbiai város, Závija fölött, hétfőn továbbhaladtak a Tripoli felé vezető úton, és Szurmán városát is elfoglalták. A lázadók egy másik csapata dél felől közelít Tripolihoz, és hétfőn felszabadították a fővárostól mindössze 80-100 kilométerre található Garján városát is.

Állításuk szerint a lázadók ellenőrzik a Tripolitól 50 kilométerre található Záviját és Szurmánt összekötő, stratégiailag nagyon fontos 15 kilométeres útszakaszt, amely a fővárosba tartó élelem-, fegyver- és üzemanyag-utánpótlás egyik legfontosabb útvonalának része. A hétfőn elfoglalt másik város, Garjan pedig a délről érkező utánpótlás útvonalán fekszik, így a lázadók szükség esetén blokkolni tudják a szállítmányokat. „Ez azt jelenti, hogy megfojtjuk Kadhafit, nem maradt neki más, csak a tenger" – mondta a lázadók egyik szóvivője. A felkelő fegyveresek vezetői azt remélik, még ebben a hónapban bevehetik Tripolit.

A lázadók előretörésével párhuzamosan a NATO is folytatja a légicsapásokat a kormányerők ellen. A nemzetközi koalíció vadászgépei szombaton 110 bevetésen vettek részt, ebből 47 alkalommal támadtak célpontokat, megsemmisítve több páncélozott járművet, egy lőszerraktárt és több légvédelmi fegyvert. Kadhafi hétfőn egy beszédben arra szólította fel híveit, hogy foglalják vissza az országot a NATO és az árulók uralma alól.